A Mi történetünk - Anya lettem

A Mi történetünk:

2015.február  9.  hétfő

Eljött  a  hétfő  hajnal,elindultunk  2  kis  bőrönddel  ,  2  nagy táskával  és nem is  tudom  hány zacskó  cuccal,Én,Gabim  és  Szandra a  dúlám.
Odaérve,rögtön  be  is vezettek  minket egy szülőszobára,lecuccoltunk,barátkoztunk a  szobával,nem  volt  nehéz,számomra nem  feltétlen egy kórházi  szobára  emlékeztető helység volt.Volt minden,hangulat világítás,egy nagy kád,mondhatni,már-már medence,bordásfal,azon egy  kötél,labdák,tehát  egy temérdek eszköz,amivel  segíthetett  magán a vajúdó nő.Még  mini  hifi  is volt,és persze wifi  is.Felfektetett a szülésznő az ágyra rám rakta  a fájásmérőt illetve a babaszívhangját figyelő  tappancsot is,és feküdnöm  kellett  egy ideig.
Majd  kicsivel később jött  a nagyon  cuki szülésznő,és megvizsgált.Tényleg cuki  volt,nem ironikusan  mondom ;) Még  ekkor is csak 1 ujjnyi voltam,mint a korábbi  hetekben a nődokinál.Mondta  meg  beszéli a dokimmal,hogy  miként legyen  az indítás és  vissza  jön.Közben  papírokat kellett Gabinak  kitöltenie,majd  a földszinten  elintézni az  irodán  a  teendőket.Közben vissza  jött a Cecil nevű  szülésznő,és közölte,hogy prosztaglandinnal  indítunk,hogy  a méhnyak  puhuljon és  stb...Megkaptam a beöntést,ami  szerintem  sokat nem ért,és  különösebb negatív dolgot  sem  hagyott bennem,nem  is  fájt,kellemetlen se volt,óvatosan csinálta a szülésznő,várni kellett  5  percet,majd  csak utána mehettem  wc-re,de hát a vízen kívül sok mi nem jött ki.Beszúrta  a kézfejembe a tűt,és fel is rakta az infúziókat.Kaptam a  prosztaglandint és a streptococus  elleni  izébizét is.Reggel fél 9-től  kezdődött  kb.  az eseményláncolat.
Ezután  persze elkezdtem  érezni a fájásokat,jöttek,szép  lassan,elég  gyengén,de  éreztem.Ismerős  érzés  volt,rég éreztem  már  hasonlót  a  mensit ugyebár.Szépen tágulgattam,egészen  addig,amíg a prosztaglandin csepegett,egészen 3 centiig.Utána elkezdték  adagolni az oxitocint,és  onnantól kezdve-olyan délután  közepe táján,bocsánat de  időt  nem  néztem-onnantól  kezdve ,leállt a  folyamat...nem  haladtam  sehová,csepegett csak  csepegett az oxitocin,a fájások elmúltak,és  este 9 körül oda  jutott a  szülésznő,hogy felhívta a dokit,és  megkérdezte  mi  legyen a továbbiakban?!
Megcsörrent a telefonom,és  az  orvos  volt,mondta,hogy akkor ezt itt hagyjuk ma abba,mert a 4 centi a minimum  ahhoz,hogy  burkot  lehessen repeszteni,és mivel csak  3  centi  voltam ,így azt javasolta ,nagy bocsánatkérések  közepette,hogy menjünk haza,pihenjek.Azt  is hozzá tette,hogy  azért,hogy  aznap meglegyen a  baba,azért  megcsászározni nem  akar,tovább adagolni az  oxitocint  sem  jó,mert  nem  szeretné ha  szövődményei lennének később a dolognak,szóval  ha  nem probléma,akkor szerdán kellene  visszamenni,reggel 8-ra ismét?!Hát,hogy volna  probléma,Szandra is  ezt tartotta a  legjobb lehetőségnek,és persze én  is.Gabi kicsit bosszankodott,de  mire  haza értünk  megnyugodott,hogy mindenkinek így a legjobb.

2015.február 11.szerda

Ismét korán ébredtünk,de  most Ákos (tesóm ) vitt fel  minket  Brüsszelbe.Kirakott a kórház előtt hármónkat,és ment a dolgára.Mi,már  rutinosan  mentünk a 2.emeletre,csengettünk,kijött egy szülésznő,mondtuk,hogy  szülni jöttünk,nyújtottuk a papírunkat  amit  hétfőn kaptunk,és  közölte a  hölgy,hogy nincs szabad szülőszoba,de pakoljuk le a cuccokat,és 1  óra múlva  menjünk vissza.Így  is történt,lementünk a  váróba  és vártunk,közben  elkértük a wifi kódot,ettünk,beszélgettünk,eltelt gyorsan  az az 1 óra is.

Miután  újra becsengettünk,most a  3-mas  szobát kaptam  meg.Lényegesen nagyobb  volt,viszont a medence kisebb volt,ez olyan  sarokkád volt inkább.De alap  felszereltségében ugyan  olyan  volt mint a hétfői szoba a 4-es. Közölte  a  szülésznő,hogy most nem  infúzióba  fogom kapni  a  prosztaglandint,hanem  kúp formájában.Ezt gyors  fel  is helyezte,illetve megint  megkaptam  a beöntést,ez sem  volt kellemetlen,tudatában,hogy  semmitől nem  kell  tartanom,még  annyira  se volt kínos mint  hétfőn.Miután  elvégeztem  a  dolgom,visszajött és  megvizsgált.Hála  az égnem  nem  szűkültem vissza,onnan folytattuk,ahol abba hagytuk két  nappal előtte,tehát, 3 cm-nél. Teltek  az órák,közben  be-be jött  a szülésznő,meg-meg nézte,hogy haladok,szépen,fokozatosan tágultam.mire  egyszer csak betoppant a dokim, megvizsgált ő is,és közölte,hogy burkot  repeszt :) , mert megvan  a  minimum,aminél már lehet.Gyors el  is  készítettek  hozzá,és már  folyt  is a sok  sok  meleg  víz,se hangja se fájdalom nem  volt,csak  ömlött a  meleg vizecske.Kérdeztem  aztán később Szandrát,hogy ez esetben  van e valami statisztika,hogy mikor erősödnek a fájások,de  mivel  kaptam  oxitocint  is,így várható  volt,hogy hamarosan,Szandra  azt mondta  amúgy,hogy  teljesen változó.Hát a hamarosan,nálam volt  vagy 2 óra,persze nem  rögtön csapott  le,fokozatosan erősödött,de  két  óra elteltével kezdtem  el érezni a mensi szerű fájásokat.Viszont a  "picinyke"hájréteg miatt a hasamon,mindig elvesztettük a  baba szívverését,lecsúszott a  műszer,vagy elmozdult,így  a szülésznő felhelyezett egy bizgentyűt hüvelyen  keresztül,amit a baba koponyájára helyezett.Nem fájt különösebben ez sem,simán kibírható művelet volt,és  megnyugtató,mert így állandóan érzékelte a gép  a  babát,nem  volt  min  aggódni.Nem volt  jó feküdni,nagyon keveset feküdtem egész idő  alatt.Tologattam  magam mellett  a  csepegő infúziókat,járkáltam fel-le  a  szobában,egy egy fájásnál,mindig  szükségem  volt a segítségre,hol Gabi,hol Szandra jött  és  támasztott hátulról,úgy esett  jól,ha előre  görnyedtem nagyon fájt. 2 óránként mérték  a  vércukor szintem.

Lassan lassan elkezdtek  erősödni  a fájások,lassan tágultam.Mikor már úgy igazán  elkezdett fájni,addigra  már besötétedett kint,érdekes vissza gondolni,mert nekem a képzeletemben mindig  éjszakai szülés  zajlott,és lám,tessék :)  Sok  sok óra telt el úgy,hogy tologattam  azt a vackot,majd  utána  már  Gabi  és Szandra tologatta,nem tudtam még  arra  is koncentrálni.

Innentől  kezdve nem  biztos ,hogy  időrendi  sorrendben írom a  dolgokat,mert  azért eléggé mélyen be voltam fordulva és próbáltam összpontosítani a feladatomra.

 Felfektettek az ágyra,és emlékszem,hogy egyik oldalról  a  másikra  kellett fordulnom,de  nem  tudom,hogy fájások száma  szerint vagy percben volt mérve a dolog,de tudom,hogy  a  baloldalamon borzasztó volt feküdni...de volt  olyan szakasz is,mikor  labdán ülve vajúdtam ,  hol  a Gabi,hol  a Szandra ringatta a csípőm,simogatott,masszírozott.Nagyon szerettem  volna  a  kádat is kipróbálni,még a szülés előtti napokban,ez volt a  gondolatom,de  ott nem ,hogy nem  lehetett  a  burokrepesztés miatt,de  eszembe  se  jutott.Végig  meditációs  zene ment,amire többé  kevésbé tudtam is összpontosítani.
Mikor már  a  világomról  nem  tudtam ,Gabi  kente a számat shea vajjal,vízzel permetezték  az arcom,illetve  vizet csepegtettek a számra,nagyon ki voltam száradva,és  úgy rémlik  citromot  is szopogattam.

 A fájások  közt tudtam  pihenni,néha meg is szunnyadtam,vannak érdekes emlékfoszlányok,hogy ilyenkor  Gabi és Szandra miről beszélgettek :D , emlékszem valami  palacsintára ,  valamilyen palacsintáról beszéltek egymás  közt,nem  nekem mondták,de  szinte éreztem  az ízét  a számban :D , :D , emlékszem,hogy Szandra mondta,hogy képzeljem magam  egy tengerpartra,hogy jön a  hullám  és elvisz,ekkor nagyon fáj,de vissza is hoz,és  onnantól  megint  jobb egy kicsit...Emlékszem  arra is,hogy Gabi minden  fájás után elmondta mennyire szeret,Szandra elmondta,mennyire ügyes voltam,mert  eggyen megint túl vagyok,és így  Borisz egyre  közelebb van,volt,hogy mosolyogtam,de volt,hogy meghatottak a szavaik  és sírtam,arra is  emlékszem,hogy Szandra mondta,hogy : "Na látod?Ez az az erő  amit vártál,ami eljön a nőkhöz szüléskor...."-erre tisztán emlékszem,hogy ennél a  mondatánál  sírtam,de  persze csak  a  boldogságtól,erőt adott,a  továbbiak kibírásához...
Egyik oldalról  Gabi,másik oldalról  Szandra támogatott,biztatott,hol szavakkal,hol  tettekkel,aprókkal,de nagyon jelentősekkel,ha nem lettek volna Velem,én nem  is tudom,hogy végig tudtam  volna e csinálni?!
Később kaptam egy nagy dobozt a lábaim alá,egész betolták a  fenekemig,nem  tudom mennyi  időt  töltöttem  így,fogalmam  sincs...
Gabinak majdnem  eltörtem  az ujját állítólag,Szandrának  pedig bedagadt a keze a szorításomtól.Csendes szülést terveztem  előtte,vagy  képzeltem,és az is volt,legalább is Gabi és Szandra szerint,én  magamat hangosnak  gondolom így  utólag,bár nem tudom  mi lett  volna  ha azokat a fájdalmakat nem  adhatom  ki magamból,nem  ordítoztam vagy  kiabáltam  vagy szidkozódtam,egyszerűen csak a levegővételemet próbáltam  szabályozni,próbáltam  úgy csinálni,hogy minél kevésbé  fájjon.És Szandra is biztatott,hogy ne tartsam vissza,a hangokat,mert ha kiadom  magamból sokkal  könnyebb,de  így is volt.És a sóhajokból,a hangokból Szandra tudta,hogy mikor  melyik szakaszban vagyok.

2015.február 12.csütörtök(anya szülinapja,és most már Boriszé  is)

 Mivel  beszélni nem tudtam,így ő kérdezett,kérdezte,hogy érzem e  már  a baba fejét a szülőcsatornában,míg nem válaszoltam,addig nyugodt volt,de mikor már toló fájásokat éreztem,akkor  a feltett kérdésre,rögtön bólintottam,mire  meg is nyomták gyors a nővér  hívót,és jött is a szülésznő.Elmondták neki,hogy  már székelési ingerem van,hívhatja a dokit.Ez volt 0:09  perckor,Gabi szerint.Azt mondta a doki egy délutáni látogatása alkalmával,hogy Ő be tud érni otthonról 20 perc alatt,szóval  ne idegeskedjek,szólnak neki,és  már  itt is van.Hát  szóltak neki,míg engem megint a bal  oldalamra fektettek.Nem  tudom  hány  tolót kellett  vissza tartanom,mire Gabi nem bírta tovább  nézni a fájdalmam és  megint megnyomta a  nővérhívót.Nem  jött senki,Gabi kiment hozzájuk  és elmondta,hogy már nagyon fáj nekem,és nem bírom tovább  bent tartani,hol van már a doki (0:40-kor kb.) ?!A  szülésznő mondta,ő  nem  tudja,szólt neki,remélhetőleg hamarosan itt lesz,de  jön  és  segít,nem várunk  tovább.Na és  mikor a szülésznő lefertőtlenítette magát,addigra  betoppant a doki is.Épp idejében......Na  és itt bepörögtek az események,a  következő pihenőben,az oldalamról felsegítettek a hátamra,lábakat szét,fel a lábtartóra,megkaptam a feladataimat,hogy mikor,hova,hány másodpercig nyomjak,és  jött is a fájás és  nyomtam is,és  olyan jól nyomtam,hogy majdnem kint is volt a feje,de végül elfogyott az erőm,és sajna a legnagyobb félelmem is kibukkant,a kaki :( :/ ,  sikerült  becsinálnom....emlékszem az orvos mondta,hogy ez miatt ne aggódjak,ez egy ilyen dolog,előfordul,ne vegye el a figyelmemet ....a következő két toló sikertelen volt,csak oda-vissza csúszott a baba feje...aztán a 4.-nél erőt vettem magamon,hosszabban nyomtam,és sikerült...sikerült kinyomni a  fejecskéjét,de  a válla megakadt,na  ekkor jött a 2. félelmem,a gátmetszés,de  igazából semmit sem éreztem,egy apró csípést talán,de eltörpült ...na  de  ekkor kiemelte a kis nedves testet a doki,és rám is rakta azonnal.Minden fájdalom elmúlt,megállt a  levegő körülöttünk.Gabi végig kiabált,a tolók alatt,biztatott,de  most elnémultan zokogott  a fejemnél.

A baba viszont nem sírt  fel...
Elvitte a szülésznő,gyors leszívta az orrát és  egyebek,de már mikor bevitte a vizsgáló szobába  akkor felsírt,tehát még mielőtt kitisztította volna a légutakat.Hallottuk a  nyekergését.......megnyugodtunk mind.Vissza  hozták és újra magamhoz vehettem,csak  öleltem és öleltem,nem akartam elhinni,felfogni,hogy ennyi,már  itt is  van?Csupán csak ennyi?Marhára  fájt,de simán kibírható volt,és már  abban  a  pillanatban azt éreztem,hogy ennyi fájdalmat simán kibírok,hogy  ölelhessem a kisemberemet.Ekkor már  tudtam,hogy simán szeretnék  még,simán  kilehet bírni,csak  nagyon kell  akarni <3
Ott  volt,ott  feküdt rajtam,ott  sírdogált,szuszogott,sosem  fogom  elfelejteni a pillanatot.
Aztán kérdezte a szülésznő,hogy  elveheti e  ,míg leméri,stb...hát  mondom  persze,de igazából nem  is  érdekelt,hogy hány  kiló és  egyebek,valójában oda sem akartam adni :D , de persze átadtam  :/
 Míg a pici babám rajtam  volt,addig a  lepényt is  kivarázsolta a doki,azt érezni sem lehetett,és neki állt a  varrásnak.Előtte beszurizott,semmit nem éreztem ezáltal a varrásból szerencsére.Én nagyon soknak éreztem az időt míg varrt,de  a többiek azt mondták,hogy pár  perc volt csak.

Mint  tudjátok , én nagyon  nagyon vártam a  szülésem  ,  az utóbbi időben,nem féltem,izgalom  volt bennem,de csak azért,mert nagyon kíváncsi voltam már Boriszra.És ami azt illeti,nem  is volt  mitől  félnem,hisz két olyan ember is mellettem volt,akikre ezek  után az életem  is rábíznám.Gabi,tökéletes segítő volt,mert a Férjem ,mert a társam,mert  a  szerelmem,mert a legjobb barátom,mert a mindenem,és mert ez mind fordítva is igaz,mi egymásért  vagyunk,egymásért  élünk.Elmondása szerint hatalmas élmény,feledhetetlen,rettentő  büszke és újra és  újra szerelmes belém (ezt ő  mondja),hogy egy  ekkora  bravúrt,minden külső  beavatkozás vagy segítség nélkül (gondol  itt a  fájdalom csillapításra) végig tudtam csinálni,és világra hoztam neki az élete 2. értelmét.Neki csak  az fájt,hogy nekem mennyire fáj,és  tehetetlen  volt,nem  tudott segíteni,hogy nekem  jobb legyen,ez az egyetlen rossz volt az egész napban elmondása szerint.Pedig hát ez nem így van,rengeteget segített,már csak a jelenléte is,na meg hát minden szó  és cselekedet,amit értem tett,szóval le  a  kalappal.

Szandra....Szandra egy angyal szerintem.A Jó Isten is úgy akarta,hogy minden úgy alakuljon,hogy Ő ott lehessen Velünk.A bő 16 óra alatt,rengeteget beszélgettünk,olyanokra  kérdezett rá,amikre más nem mer,vagy csak  ítélkezik felettünk,de a hátterét  nem tudja a  dolgoknak,olyan dolgokat beszéltünk  ki/át,amik végig  oldották bennem a  feszültséget,olyan dolgokra nyitotta fel a szemünket,amiket  mi magunk nem biztos,hogy észre vettünk volna.Csak 1 példa:Kérdezte,hogy bennünk a hétfői történések  milyen nyomot hagynak,hagytak?Hogy szoktuk  kezelni  a  nem várt helyzeteket és milyen módon oldjuk meg a hirtelen megoldhatatlannak  tűnő  dolgokat?Mert,hogy Ő  azt vette észre,hogy a mi életünket végig kíséri az,hogy elsőre nem  úgy mennek  a dolgaink mint  kellene,mindig  kisiklik valahol  a történet,ami  aztán megoldódik  bizonyos  időn belül,de,hogy gondolt  itt egészen visszamenőleg a  kapcsolatunkra,és gondolt itt a kivándorlástól kezdve,a  baba projektig mindenre.És igaza van,miért sikerült volna a szülés  a tervezett napra?!Hisz nekünk  az életünket végig kísérte  eddig,hogy semmi  sem  sikerült  elsőre...Ami  nem baj,csak  így  visszagondolva ijesztő,mert tényleg  így van.Egyébként engem  nem  viselt  meg  a  hétfői off,mert tudtam,hogy ennek valamiért  most így kellett  alakulnia,én  végig próbáltam  jó  úton terelni a gondolataimat,végig próbáltam  bízni az orvosban is,hogy jó döntéseket hoz,és  alapvetően  végig jó döntéseket hozott,hisz minden a  lehető  legjobban alakult.Egészen  mély  beszélgetések voltak,többször is meghatódtam,hol ezért-hol azért,de  volt  mikor Szandra is küszködött a könnyeivel.Tehát olyan volt lelkileg nekünk,mint egy  pszihológus,a gyakorlatban  pedig hát tette a dolgát,mindig ott volt ha szükségem volt valamire,Gabinak  is adta az instrukciókat,támogatott,szó szerint,mikor  jött a fájás,mögém  állt,támasztott,mikor szomjas voltam itatott,mikor éhes voltam ,vagy cukorkára vágytam már hozta is,mikor a  légzéssel  segített,vagy mikor a  labdán  ringtunk  együtt,vagy mikor a  szakmai részét mondta a dolgoknak,hogy éppen most mi zajlik odabent,vagy csak a kedves szavai...imádtam,hogy  ott  volt,minden  percet  köszönök,minden  percet amit Velünk  töltöttél Szandra!  <3

Elméletileg lett  volna  2  óránk amit 3-ban tölthetünk +Szandra , de végül  nem  lett,mert kellett a  szülőszoba másnak.Így betoltak  abba a szobába,ahol  a  következő  napjainkat töltöttük Borisszal,de ez egy  másik  történet...........

Hát  ez volt a Mi  történetünk <3