Bogika blogja: február 2015

A Mi történetünk:

2015.február 9. hétfő

Eljött a hétfő hajnal,elindultunk 2 kis bőrönddel , 2 nagy táskával és nem is tudom hány zacskó cuccal,Én,Gabim és Szandra a dúlám.
Odaérve,rögtön be is vezettek minket egy szülőszobára,lecuccoltunk,barátkoztunk a szobával,nem volt nehéz,számomra nem feltétlen egy kórházi szobára emlékeztető helység volt.Volt minden,hangulat világítás,egy nagy kád,mondhatni,már-már medence,bordásfal,azon egy kötél,labdák,tehát egy temérdek eszköz,amivel segíthetett magán a vajúdó nő.Még mini hifi is volt,és persze wifi is.Felfektetett a szülésznő az ágyra rám rakta a fájásmérőt illetve a babaszívhangját figyelő tappancsot is,és feküdnöm kellett egy ideig.
Majd kicsivel később jött a nagyon cuki szülésznő,és megvizsgált.Tényleg cuki volt,nem ironikusan mondom ;) Még ekkor is csak 1 ujjnyi voltam,mint a korábbi hetekben a nődokinál.Mondta meg beszéli a dokimmal,hogy miként legyen az indítás és vissza jön.Közben papírokat kellett Gabinak kitöltenie,majd a földszinten elintézni az irodán a teendőket.Közben vissza jött a Cecil nevű szülésznő,és közölte,hogy prosztaglandinnal indítunk,hogy a méhnyak puhuljon és stb...Megkaptam a beöntést,ami szerintem sokat nem ért,és különösebb negatív dolgot sem hagyott bennem,nem is fájt,kellemetlen se volt,óvatosan csinálta a szülésznő,várni kellett 5 percet,majd csak utána mehettem wc-re,de hát a vízen kívül sok mi nem jött ki.Beszúrta a kézfejembe a tűt,és fel is rakta az infúziókat.Kaptam a prosztaglandint és a streptococus elleni izébizét is.Reggel fél 9-től kezdődött kb. az eseményláncolat.

Ezután persze elkezdtem érezni a fájásokat,jöttek,szép lassan,elég gyengén,de éreztem.Ismerős érzés volt,rég éreztem már hasonlót a mensit ugyebár.Szépen tágulgattam,egészen addig,amíg a prosztaglandin csepegett,egészen 3 centiig.Utána elkezdték adagolni az oxitocint,és onnantól kezdve-olyan délután közepe táján,bocsánat de időt nem néztem-onnantól kezdve ,leállt a folyamat...nem haladtam sehová,csepegett csak csepegett az oxitocin,a fájások elmúltak,és este 9 körül oda jutott a szülésznő,hogy felhívta a dokit,és megkérdezte mi legyen a továbbiakban?!
Megcsörrent a telefonom,és az orvos volt,mondta,hogy akkor ezt itt hagyjuk ma abba,mert a 4 centi a minimum ahhoz,hogy burkot lehessen repeszteni,és mivel csak 3 centi voltam ,így azt javasolta ,nagy bocsánatkérések közepette,hogy menjünk haza,pihenjek.Azt is hozzá tette,hogy azért,hogy aznap meglegyen a baba,azért megcsászározni nem akar,tovább adagolni az oxitocint sem jó,mert nem szeretné ha szövődményei lennének később a dolognak,szóval ha nem probléma,akkor szerdán kellene visszamenni,reggel 8-ra ismét?!Hát,hogy volna probléma,Szandra is ezt tartotta a legjobb lehetőségnek,és persze én is.Gabi kicsit bosszankodott,de mire haza értünk megnyugodott,hogy mindenkinek így a legjobb.

2015.február 11.szerda

Ismét korán ébredtünk,de most Ákos (tesóm ) vitt fel minket Brüsszelbe.Kirakott a kórház előtt hármónkat,és ment a dolgára.Mi,már rutinosan mentünk a 2.emeletre,csengettünk,kijött egy szülésznő,mondtuk,hogy szülni jöttünk,nyújtottuk a papírunkat amit hétfőn kaptunk,és közölte a hölgy,hogy nincs szabad szülőszoba,de pakoljuk le a cuccokat,és 1 óra múlva menjünk vissza.Így is történt,lementünk a váróba és vártunk,közben elkértük a wifi kódot,ettünk,beszélgettünk,eltelt gyorsan az az 1 óra is.

Miután újra becsengettünk,most a 3-mas szobát kaptam meg.Lényegesen nagyobb volt,viszont a medence kisebb volt,ez olyan sarokkád volt inkább.De alap felszereltségében ugyan olyan volt mint a hétfői szoba a 4-es. Közölte a szülésznő,hogy most nem infúzióba fogom kapni a prosztaglandint,hanem kúp formájában.Ezt gyors fel is helyezte,illetve megint megkaptam a beöntést,ez sem volt kellemetlen,tudatában,hogy semmitől nem kell tartanom,még annyira se volt kínos mint hétfőn.Miután elvégeztem a dolgom,visszajött és megvizsgált.Hála az égnem nem szűkültem vissza,onnan folytattuk,ahol abba hagytuk két nappal előtte,tehát, 3 cm-nél. Teltek az órák,közben be-be jött a szülésznő,meg-meg nézte,hogy haladok,szépen,fokozatosan tágultam.mire egyszer csak betoppant a dokim, megvizsgált ő is,és közölte,hogy burkot repeszt :) , mert megvan a minimum,aminél már lehet.Gyors el is készítettek hozzá,és már folyt is a sok sok meleg víz,se hangja se fájdalom nem volt,csak ömlött a meleg vizecske.Kérdeztem aztán később Szandrát,hogy ez esetben van e valami statisztika,hogy mikor erősödnek a fájások,de mivel kaptam oxitocint is,így várható volt,hogy hamarosan,Szandra azt mondta amúgy,hogy teljesen változó.Hát a hamarosan,nálam volt vagy 2 óra,persze nem rögtön csapott le,fokozatosan erősödött,de két óra elteltével kezdtem el érezni a mensi szerű fájásokat.Viszont a "picinyke"hájréteg miatt a hasamon,mindig elvesztettük a baba szívverését,lecsúszott a műszer,vagy elmozdult,így a szülésznő felhelyezett egy bizgentyűt hüvelyen keresztül,amit a baba koponyájára helyezett.Nem fájt különösebben ez sem,simán kibírható művelet volt,és megnyugtató,mert így állandóan érzékelte a gép a babát,nem volt min aggódni.Nem volt jó feküdni,nagyon keveset feküdtem egész idő alatt.Tologattam magam mellett a csepegő infúziókat,járkáltam fel-le a szobában,egy egy fájásnál,mindig szükségem volt a segítségre,hol Gabi,hol Szandra jött és támasztott hátulról,úgy esett jól,ha előre görnyedtem nagyon fájt. 2 óránként mérték a vércukor szintem.

Lassan lassan elkezdtek erősödni a fájások,lassan tágultam.Mikor már úgy igazán elkezdett fájni,addigra már besötétedett kint,érdekes vissza gondolni,mert nekem a képzeletemben mindig éjszakai szülés zajlott,és lám,tessék :) Sok sok óra telt el úgy,hogy tologattam azt a vackot,majd utána már Gabi és Szandra tologatta,nem tudtam még arra is koncentrálni.

Innentől kezdve nem biztos ,hogy időrendi sorrendben írom a dolgokat,mert azért eléggé mélyen be voltam fordulva és próbáltam összpontosítani a feladatomra.

Felfektettek az ágyra,és emlékszem,hogy egyik oldalról a másikra kellett fordulnom,de nem tudom,hogy fájások száma szerint vagy percben volt mérve a dolog,de tudom,hogy a baloldalamon borzasztó volt feküdni...de volt olyan szakasz is,mikor labdán ülve vajúdtam , hol a Gabi,hol a Szandra ringatta a csípőm,simogatott,masszírozott.Nagyon szerettem volna a kádat is kipróbálni,még a szülés előtti napokban,ez volt a gondolatom,de ott nem ,hogy nem lehetett a burokrepesztés miatt,de eszembe se jutott.Végig meditációs zene ment,amire többé kevésbé tudtam is összpontosítani.
Mikor már a világomról nem tudtam ,Gabi kente a számat shea vajjal,vízzel permetezték az arcom,illetve vizet csepegtettek a számra,nagyon ki voltam száradva,és úgy rémlik citromot is szopogattam.

A fájások közt tudtam pihenni,néha meg is szunnyadtam,vannak érdekes emlékfoszlányok,hogy ilyenkor Gabi és Szandra miről beszélgettek :D , emlékszem valami palacsintára , valamilyen palacsintáról beszéltek egymás közt,nem nekem mondták,de szinte éreztem az ízét a számban :D , :D , emlékszem,hogy Szandra mondta,hogy képzeljem magam egy tengerpartra,hogy jön a hullám és elvisz,ekkor nagyon fáj,de vissza is hoz,és onnantól megint jobb egy kicsit...Emlékszem arra is,hogy Gabi minden fájás után elmondta mennyire szeret,Szandra elmondta,mennyire ügyes voltam,mert eggyen megint túl vagyok,és így Borisz egyre közelebb van,volt,hogy mosolyogtam,de volt,hogy meghatottak a szavaik és sírtam,arra is emlékszem,hogy Szandra mondta,hogy : "Na látod?Ez az az erő amit vártál,ami eljön a nőkhöz szüléskor...."-erre tisztán emlékszem,hogy ennél a mondatánál sírtam,de persze csak a boldogságtól,erőt adott,a továbbiak kibírásához...
Egyik oldalról Gabi,másik oldalról Szandra támogatott,biztatott,hol szavakkal,hol tettekkel,aprókkal,de nagyon jelentősekkel,ha nem lettek volna Velem,én nem is tudom,hogy végig tudtam volna e csinálni?!
Később kaptam egy nagy dobozt a lábaim alá,egész betolták a fenekemig,nem tudom mennyi időt töltöttem így,fogalmam sincs...
Gabinak majdnem eltörtem az ujját állítólag,Szandrának pedig bedagadt a keze a szorításomtól.Csendes szülést terveztem előtte,vagy képzeltem,és az is volt,legalább is Gabi és Szandra szerint,én magamat hangosnak gondolom így utólag,bár nem tudom mi lett volna ha azokat a fájdalmakat nem adhatom ki magamból,nem ordítoztam vagy kiabáltam vagy szidkozódtam,egyszerűen csak a levegővételemet próbáltam szabályozni,próbáltam úgy csinálni,hogy minél kevésbé fájjon.És Szandra is biztatott,hogy ne tartsam vissza,a hangokat,mert ha kiadom magamból sokkal könnyebb,de így is volt.És a sóhajokból,a hangokból Szandra tudta,hogy mikor melyik szakaszban vagyok.

2015.február 12.csütörtök(anya szülinapja,és most már Boriszé is)

Mivel beszélni nem tudtam,így ő kérdezett,kérdezte,hogy érzem e már a baba fejét a szülőcsatornában,míg nem válaszoltam,addig nyugodt volt,de mikor már toló fájásokat éreztem,akkor a feltett kérdésre,rögtön bólintottam,mire meg is nyomták gyors a nővér hívót,és jött is a szülésznő.Elmondták neki,hogy már székelési ingerem van,hívhatja a dokit.Ez volt 0:09 perckor,Gabi szerint.Azt mondta a doki egy délutáni látogatása alkalmával,hogy Ő be tud érni otthonról 20 perc alatt,szóval ne idegeskedjek,szólnak neki,és már itt is van.Hát szóltak neki,míg engem megint a bal oldalamra fektettek.Nem tudom hány tolót kellett vissza tartanom,mire Gabi nem bírta tovább nézni a fájdalmam és megint megnyomta a nővérhívót.Nem jött senki,Gabi kiment hozzájuk és elmondta,hogy már nagyon fáj nekem,és nem bírom tovább bent tartani,hol van már a doki (0:40-kor kb.) ?!A szülésznő mondta,ő nem tudja,szólt neki,remélhetőleg hamarosan itt lesz,de jön és segít,nem várunk tovább.Na és mikor a szülésznő lefertőtlenítette magát,addigra betoppant a doki is.Épp idejében......Na és itt bepörögtek az események,a következő pihenőben,az oldalamról felsegítettek a hátamra,lábakat szét,fel a lábtartóra,megkaptam a feladataimat,hogy mikor,hova,hány másodpercig nyomjak,és jött is a fájás és nyomtam is,és olyan jól nyomtam,hogy majdnem kint is volt a feje,de végül elfogyott az erőm,és sajna a legnagyobb félelmem is kibukkant,a kaki :( :/ , sikerült becsinálnom....emlékszem az orvos mondta,hogy ez miatt ne aggódjak,ez egy ilyen dolog,előfordul,ne vegye el a figyelmemet ....a következő két toló sikertelen volt,csak oda-vissza csúszott a baba feje...aztán a 4.-nél erőt vettem magamon,hosszabban nyomtam,és sikerült...sikerült kinyomni a fejecskéjét,de a válla megakadt,na ekkor jött a 2. félelmem,a gátmetszés,de igazából semmit sem éreztem,egy apró csípést talán,de eltörpült ...na de ekkor kiemelte a kis nedves testet a doki,és rám is rakta azonnal.Minden fájdalom elmúlt,megállt a levegő körülöttünk.Gabi végig kiabált,a tolók alatt,biztatott,de most elnémultan zokogott a fejemnél.

A baba viszont nem sírt fel...
Elvitte a szülésznő,gyors leszívta az orrát és egyebek,de már mikor bevitte a vizsgáló szobába akkor felsírt,tehát még mielőtt kitisztította volna a légutakat.Hallottuk a nyekergését.......megnyugodtunk mind.Vissza hozták és újra magamhoz vehettem,csak öleltem és öleltem,nem akartam elhinni,felfogni,hogy ennyi,már itt is van?Csupán csak ennyi?Marhára fájt,de simán kibírható volt,és már abban a pillanatban azt éreztem,hogy ennyi fájdalmat simán kibírok,hogy ölelhessem a kisemberemet.Ekkor már tudtam,hogy simán szeretnék még,simán kilehet bírni,csak nagyon kell akarni <3
Ott volt,ott feküdt rajtam,ott sírdogált,szuszogott,sosem fogom elfelejteni a pillanatot.
Aztán kérdezte a szülésznő,hogy elveheti e ,míg leméri,stb...hát mondom persze,de igazából nem is érdekelt,hogy hány kiló és egyebek,valójában oda sem akartam adni :D , de persze átadtam :/
Míg a pici babám rajtam volt,addig a lepényt is kivarázsolta a doki,azt érezni sem lehetett,és neki állt a varrásnak.Előtte beszurizott,semmit nem éreztem ezáltal a varrásból szerencsére.Én nagyon soknak éreztem az időt míg varrt,de a többiek azt mondták,hogy pár perc volt csak.

Mint tudjátok , én nagyon nagyon vártam a szülésem , az utóbbi időben,nem féltem,izgalom volt bennem,de csak azért,mert nagyon kíváncsi voltam már Boriszra.És ami azt illeti,nem is volt mitől félnem,hisz két olyan ember is mellettem volt,akikre ezek után az életem is rábíznám.Gabi,tökéletes segítő volt,mert a Férjem ,mert a társam,mert a szerelmem,mert a legjobb barátom,mert a mindenem,és mert ez mind fordítva is igaz,mi egymásért vagyunk,egymásért élünk.Elmondása szerint hatalmas élmény,feledhetetlen,rettentő büszke és újra és újra szerelmes belém (ezt ő mondja),hogy egy ekkora bravúrt,minden külső beavatkozás vagy segítség nélkül (gondol itt a fájdalom csillapításra) végig tudtam csinálni,és világra hoztam neki az élete 2. értelmét.Neki csak az fájt,hogy nekem mennyire fáj,és tehetetlen volt,nem tudott segíteni,hogy nekem jobb legyen,ez az egyetlen rossz volt az egész napban elmondása szerint.Pedig hát ez nem így van,rengeteget segített,már csak a jelenléte is,na meg hát minden szó és cselekedet,amit értem tett,szóval le a kalappal.

Szandra....Szandra egy angyal szerintem.A Jó Isten is úgy akarta,hogy minden úgy alakuljon,hogy Ő ott lehessen Velünk.A bő 16 óra alatt,rengeteget beszélgettünk,olyanokra kérdezett rá,amikre más nem mer,vagy csak ítélkezik felettünk,de a hátterét nem tudja a dolgoknak,olyan dolgokat beszéltünk ki/át,amik végig oldották bennem a feszültséget,olyan dolgokra nyitotta fel a szemünket,amiket mi magunk nem biztos,hogy észre vettünk volna.Csak 1 példa:Kérdezte,hogy bennünk a hétfői történések milyen nyomot hagynak,hagytak?Hogy szoktuk kezelni a nem várt helyzeteket és milyen módon oldjuk meg a hirtelen megoldhatatlannak tűnő dolgokat?Mert,hogy Ő azt vette észre,hogy a mi életünket végig kíséri az,hogy elsőre nem úgy mennek a dolgaink mint kellene,mindig kisiklik valahol a történet,ami aztán megoldódik bizonyos időn belül,de,hogy gondolt itt egészen visszamenőleg a kapcsolatunkra,és gondolt itt a kivándorlástól kezdve,a baba projektig mindenre.És igaza van,miért sikerült volna a szülés a tervezett napra?!Hisz nekünk az életünket végig kísérte eddig,hogy semmi sem sikerült elsőre...Ami nem baj,csak így visszagondolva ijesztő,mert tényleg így van.Egyébként engem nem viselt meg a hétfői off,mert tudtam,hogy ennek valamiért most így kellett alakulnia,én végig próbáltam jó úton terelni a gondolataimat,végig próbáltam bízni az orvosban is,hogy jó döntéseket hoz,és alapvetően végig jó döntéseket hozott,hisz minden a lehető legjobban alakult.Egészen mély beszélgetések voltak,többször is meghatódtam,hol ezért-hol azért,de volt mikor Szandra is küszködött a könnyeivel.Tehát olyan volt lelkileg nekünk,mint egy pszihológus,a gyakorlatban pedig hát tette a dolgát,mindig ott volt ha szükségem volt valamire,Gabinak is adta az instrukciókat,támogatott,szó szerint,mikor jött a fájás,mögém állt,támasztott,mikor szomjas voltam itatott,mikor éhes voltam ,vagy cukorkára vágytam már hozta is,mikor a légzéssel segített,vagy mikor a labdán ringtunk együtt,vagy mikor a szakmai részét mondta a dolgoknak,hogy éppen most mi zajlik odabent,vagy csak a kedves szavai...imádtam,hogy ott volt,minden percet köszönök,minden percet amit Velünk töltöttél Szandra! <3

Elméletileg lett volna 2 óránk amit 3-ban tölthetünk +Szandra , de végül nem lett,mert kellett a szülőszoba másnak.Így betoltak abba a szobába,ahol a következő napjainkat töltöttük Borisszal,de ez egy másik történet...........

Hát ez volt a Mi történetünk <3