2014. február 20., csütörtök

Fekete kagyló-pirítóshoz

Elég sűrűn eszünk mostanában tengeri cuccokat,bár én eddig is szerettem nagyon,de a Férjem mostanában kapott csak rá az ízére.Tegnap mikor haza ért egy csomag fekete kagylóval köszönt be a konyhába,nah,többet se kellett  agyalnom,hogy mi  legyen a  holnapi kaja,azaz a mai :)

Megtisztogattam a kagylókat,lekapargattam késsel a rátapadt apró tengeri nyavalyákat,amik ki voltak  nyílva azokat már dobtam  is ki,többször átmostam őket jó alaposan és félre raktam.
Vajon ,egy hagymát  megpároltam,fél  citromot és egy csili paprikát karikáztam fel,majd lefedve főni hagytam.Ezután 2 dl fehér  bort öntöttem  hozzá,sóztam,borsoztam és beletettem  a kagylókat.Lefedve 10 percig főztem,majd a petrezselyem zöldjét is hozzáadtam és további 5 percig   fedő nélkül főztem.Mikor az idő letelt és minden kagyló teljesen kinyílt,elővettem egy kisebb serpenyőt,egy kevés vajat olvasztottam  fel,a kagylóhéjakból kiszedtem a  kagylókat,a serpenyőbe raktam,egy kis levet öntöttem a főzőléből a vajhoz ,sóztam,borsoztam, fokhagymát is tettem hozzá,és addig sütöttem míg el nem forrta a levét,és csak a szaftja maradt.
Kenyeret szoktunk pirítani hozzá,azzal falatozzuk :)
Reggelinek,könnyű vacsinak is szuper,nálunk ma vacsira lesz ;)

Ha egy egész pirítósra 35g-ot  rakunk (egy adag) ,akkor az 59 kcal.

Paradicsomos-rozmaringos tonhal ,ez a mai ebédem :)

Ma reggel kutakodtam a fagyóban,hogy mit is kellene enni,amiben sok a fehérje is,de finom is és rábukkantam egy darabka tonhalra.
Több sem kellett,gyors sózás borsozás,egy darabka vaj a serpenyőbe és már pirultak is a halszeletek.
Aztán ebben a vajas párlatból  kivettem a halacskákat,tettem bele hagymát,egy felet,egy evőkanál paradicsom sűrítményt,sót,borsot,rozmaringot,petrezselymet és  kb. 1 dl fehér  bort.Fedő alatt kb.7-8 percig dinsztelgettem,aztán vissza raktam a mártás  tetejére a halakat,megint lefedtem és hagytam 5 percig  párolódni,majd megfordítottam,megint 5 perc a  másik oldalának is.Közben pucoltam 4 kisebb szem krumplit,feltettem  főni,mikor kész lett egy kocka vajat rádobtam,míg az szétolvadt meglestem a  halat,mivel késznek véltem,így tálaltam :)
Jó étvágyat az ebédhez Mindenkinek! :)

2014. február 19., szerda

Paradicsomos sült bab

Nem egy időigényes  dolog elkészíteni,ha konzerves vörös babot használunk.Persze lehet száraz babból  is,de akkor  azt előtte be kell áztatni,megfőzni és csak aztán kezdhető el ennek az ételnek  az elkészítése.

Hozzávalók:

2 konzerv vörös bab (de  lehet egy vörös és egy fehér  is,nekem most csak vörös volt itthon)
2 nagyobb  fej vöröshagyma
3-4 gerezd fokhagyma
2 evőkanál paradicsom sűrítmény
annyi víz,hogy ellepje
só,bors ízlés szerint

A  hozzávalókat egy  jénai üvegtálba raktam,a  paradicsom  sűrítményt elkevertem  közte,be a  sütőbe,kb. 180-200 fokon addig sütöttem,néha-néha megkevergetve,hogy a  víz elpárologjon,és csak paradicsomos ,szószos  jellege  legyen.Bőrös csülköt vagy combot,de  más husit is lehet hozzá,mellé tálalni,nálunk most a bőrös sertés  comb lett a  nyerő,hát íme,  fotókon,a  gyors,egyszerű,de  nagyszerű,akár vasárnap ebédnek is megfelelő  paradicsomos sült  bab.

2014. február 17., hétfő

Medeno srce-mézes szívek


Mézes  puszedli szerű édesség,sütemény,sokat ettem  kiskoromban,mikor a  nyarakat a mamánál töltöttem  Szerbiában (akkor még Jugoszlávia volt) .
Na  ennek a  szerb édességnek az otthon  is elkészíthető sütemény változatát fogom most megosztani veletek :)
A  receptet Emese barátnőmtől kaptam <3
Hozzávalók:

  • 6 dl tej
  • 6 dl  cukor
  • 8 dl liszt
  • 2 ek. kakaópor
  • 2 kk.fahéj
  • 2 kk.őrölt szegfűszeg
  • 2 kk. szódabikarbóna
  • 6 ek.  lekvár

A hozzávalókat egy tálba halmozzuk,kikeverjük és kisütjük,200 fokon 20-25 percig.
Ha kihűlt megkenjük lekvárral  (kb.  3 kanál kell  rá) és  olvasztott csokival  leöntjük,elsimítjuk a tetejét,és kéééééééééész is :)


A  tészta nagyon puha,és nagyon finom!Nagyon veszélyes!!!!Vigyázat ;) :D


2014. február 13., csütörtök

Anya szülinajpa

Már készültem előtte egy pár nappal,átgondoltam,hogy mivel lehetne örömet és meglepetéseket okozni neki!
Kigondoltam egy játékot!
Szerencsére az nap pont nem dolgozott,így úgy terveztem be a napot,hogy egész nap Vele lehessek!
Mondta korábban,hogy menni akar az nap boltba utána nap közben főzni akar,este pedig vacsira hívott minket.No de ,ne szaladjunk ennyire előre.Tehát a tervem a következő  volt.
Reggel bevásárlás előtt jöjjön el értem,hogy együtt mehessünk már a  boltba.Itt kapta meg az első üzenetet Tőlem.
Ideért,körbe  puszilgattam bejött  a  konyhába és az asztalon  várta az első  üzenet:
1. üzenet: Szusszanj egy  kicsit!Teát  vagy kávét  kérsz ? :)
Míg a teáját szürcsölgette,addig én öltözni  mentem és hátrafelé menet az előszobában lógó  kabátja zsebébe rejtettem a  2. üzenetét,amit  nem  vett észre  rögtön a kabát  felvételekor,a  bolthoz  odaérve szóltam neki,hogy nyúljon már  bele  a  zsebébe:
2.üzenet:  a boltban  a könyves részlegnél vár a  következő  üzenet!Egy könyvben lesz az üzenet,a könyv fekete,keresd  a  fehér  kezeket,melyek  egy piros  almát  tartanak.
A 3.  üzenetet előtte való este elmentünk a boltba és  belerejtettem a  könyvbe,hogy másnap megtalálhassa.Csak  reméltem,hogy nem veszik meg pont azt a  könyvet másnap  reggelig :P
Mikor  a könyveknél   voltunk,láttam rajta,hogy  izgatottan  keresi  azt a könyvet ami  szerinte  rejti  a  3.üzit,míg egyszer csak  meglelte,levette a  polcról  ,kinyitotta,felnevetett,de utána rögtön láttam rajta a meghatottságot:
3.üzenet: Gratula,megtaláltad a  harmadik  üzenetet.Végy  magadnak valami különlegeset,mert megérdemled!MOST!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Nemis tudta  hirtelen,hogy  mit  is  vegyen,egyszer csak  látom,hogy a  szappanok  felé veszi az irányt,oh ,mondom szuper,alig vettünk neki vagy  8  szappant,de  nem  szólok,mert  lebukok,ha szappant  akar hát  akkor  vegyen azt :) (Anya  allergiás  mindenféle  cuccra,így csak  is ilyen természetes anyagú  szappanokat használ)
Egy pár boltba  még beugrottunk és az utolsónál én  nem  mentem  be a boltba,megvártam  kint és  mikorra  vissza  ért, a  negyedik üzenetet a vezető  ülésre  raktam  Neki.
4.üzenet:Ha haza értünk,rá 15 percre,nézd meg a  facebook-od,hogy írt-e valaki köszöntőt  Neked!
Már nagyon kellett pisilni mind  a  kettőnknek,sietősen  mentünk hazafelé,még jó,hogy 2  wc  van náluk is,így én lent,anya  fent  ,és  míg  fent volt   ,gyors írtam is  neki a facebookon,ez volt   az 5.üzenet:
5.üzenet:Mosd meg a hajad,beszárítom Neked,hogy szép  legyél estére!
mikor már  sokalltam,hogy fent van,felmentem  utána  mit csinál,hát  mit?!Olvasgatta a  fb-köszöntéseit :P Kérdezem,láttad az 5.  üzenetet?Mondja:már  megyek is!
Ment lelkesen  hajat  mosni,és   gyors  beszárítottam neki,a macska közben majdnem szívinfarktust kapott a  hajszárító hangjától  XD , de  gyors kész lettem,de még  sokáig csúnyán nézett rám,hogy  megzavartam nyugalmas alvását.De  aztán gyors  kiengeszteltem  egy kis kajával :P

Ezután bepakoltunk a  kocsiból,elkezdtünk  készülni az estére,a laptopot a  konyhába  hozta,a pultra tette,hogy a receptet  követni tudjuk,jobban  nem  is  csinálhatta  volna,így sűrűn sűrűn  oda  pillantva,meg is volt  a helye   a  következő cetlinek.A  laptophoz  raktam,persze  gyors észre is vette :)
6.üzenet: Ma  ne  erőltesd  meg magad!Ne takaríts!Főzzünk együtt,itt vagyok,segítek!
Így is tettük,megsütöttem először a sajttortát,aztán  közösen megcsináltuk a  sampitét,utána  elkezdtem a  carbonarat,anya  pedig a lazacot  sózta....

A carbonara gyors kész lett,ekkor kapta  meg anya  a  7. üzenetet.Ugyan úgy a laptopra  raktam  mint  az előzőt.
7.üzenet: Van  olyan film amit régóta szeretnél megnézni,de  még  nem volt időd?Most megteheted,melyik film az?
Tesóm be is rakta neki,fent nézte a filmet ,jó is  volt ez így,mert legalább tesómmal bírtuk csinálni a dolgunkat.
A lazac közben elkészült,a szószt is megcsináltuk hozzá,elkezdtük díszíteni az étkezőt.
Csináltam "boldog szülinapot anya" feliratot,kis kori  fotóját is nyomtattam ki,tortacsipkével ,kis 50-es flitterekkel díszítettünk,meg csipkével meg már  nem is tudom mivel :D






Közben haza értek apáék is a munkából,ekkor  anya még mindig filmezett.Felmentem a padlásra,mert ott is kellett cetlit rejteni,elrejtettem,a lépcsőre is raktam egyet és a szoba ajtó elé is tettem egyet,no és a  filmezés  közben érkezett Neki a 8.üzenet,melyet személyesen adtam oda neki,egy üveg pezsgővel  és egy pohárral.
8.üzenet:Bonts  egy üveg pezsgőt,elvégre szülinapod van! :)
Mondtam  neki,hogy addig nem  jöhet le míg a pezsgő el nem fogy! :) :) :)
Utána  ahogy kiment wc-re  film közben  megtalálta az ajtó  előtt elhelyezett  cetlit,már nem tudom szóról szóra felidézni mit írtam neki,de valahogy így szólt:
9.üzenet:A tizedik üzenetet a padlásfeljárónál keresd!
A tizedik volt  amit a lépcsőre  rejtettem,így valahogy szólt:
10.üzenet: Keresd  a kávéfőzőt.
Egy kávéfőzős dobozra raktam a 11. cetlit a padláson,ekkor nem voltam jelen az eseményeken,de elmondása szerint  nagyon örült a 11.üzenetnek mely egy masszázs ajándék volt.
11.üzenet:Gratula,megtaláltad a 11.üzenetet!Ajándékod egy kényeztető masszázs.Nem,nem Tőlem,ne aggódj,egy hozzáértő fog átnyomkodni majd.
Ekkor felmentem neki szólni,hogy vegyen magára valami csinit,mi is átöltöztünk és jöjjön majd le.Az emeletről leérve a nappaliba ,van egy ajtó a lépcsőnél,oda került a 12.cetli.Lefelé jövet meg is lelte.
12.üzenet:Gyere  a nappaliba,az étkezőt kerüld messziről!A nappaliban  vár a következő üzenet.Várj míg nem szólunk,hogy jöhetsz!
A  nappaliban az asztalon volt a 13. cetli,egy szülinapi rejtvénnyel együtt.
13.üzenet:Lassan vége a játéknak,a  borítékban találsz egy rejtvényt,rakd el,mert később még szükséged lesz rá!
Ekkor  mi hátra mentünk az étkezőbe,megbeszéltük tesómmal,hogy a  vers melyik részét akarja ő felolvasni,eldöntöttük,apa  meg Gabim  csak a háttérben figyeltek,minden a helyén volt,díszítés ajándékok,virágcsokor,minden,ekkor szólítottuk,hogy bejöhet.
Mikor beért,már  görbül  a  szája,nekem  sem  kellett  több,tesóm  elkezdte a  verset,az első 4 sorral,azt hittem  addigra legyűröm a 2 gombócot  a torkomon,de  nem,meg meg csuklott a hangom,alig  bírtam  elmondani a  négy soros mondataimat,de  végül sikerült.Sírt  nagyon,meghatódott :)  <3
a  vers

 Átöleltem,megpusziltam :) ,Tesóm is,aztán Apa is  és Gabi is.És hát  mondtuk,hogy bontsa  ki az ajándékait :)
 itt még meghatódva kezdi bontani az ajándékokat...

 kapott  csokis  hálóinget

 kapott vasalót

 kapott  apától csókot :P

adott  örömöt <3

kapott  puha meleg lila  takarót   a lila háló szobájába
kapott  még szappanokat,és testápolót is és csokrot is.
Nagyon örült mindennek :)


Aztán majdnem  elfelejtődött a  cetlis  játék,volt ugyanis még  3  cetli,amit a  fiúk közt szétosztottam  és odaadtak  neki egyet-egyet.
A 3   maradék  cetli lényege az volt,hogy elmagyaráztam  neki  az egész napos  cetlik miértjét,a  játék további részét,mégpedig:
Minden cetli hátoldalán volt  egy rá jellemző  szó.A  12.üzenethez tartozó rejtvényt  most elő  kellett  vennie,olvastam neki  fel kérdéseket,és a válaszok a rá jellemző szavak voltak a cetliken és ki kellett választania a választ a cetlikből és beírnia a  rejtvénybe.A  lényeg a lényeg,hogy mikor  minden szót beírt a  megfelelő helyre,függőlegesen a  megfejtés a "boldog szülinapot" volt :)

Nagyon tetszett neki  a  játék,szerintem nagyon  élvezte egész nap  a  kutatósdit,meg,hogy mi lesz majd a  következő,stb...mondta elrakja emlékbe :)
Ezután megvacsiztunk,tortáztunk,beszélgettünk <3




Én nagyon élveztem  megszervezni a napját,hogy emlékezetes  legyen,köszönöm,hogy az Anyukám vagy,köszönöm,hogy vagy!
Még egyszer  boldog születésnapot  kívánok  Anya!