A következő címkéjű bejegyzések mutatása: utazás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: utazás. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. augusztus 13., csütörtök

Eltelt fél év....

És  én alig  írtam...
Kereshetem a  kifogásokat,de  leginkább a lustaságra fogható a dolog.Ugyanis  mikor Borisz alszik,vagy én  is alszom,vagy pihenek,intenzíven,tehát  nem  csinálok  semmit,vagy a másik  véglet,hogy próbálom  összeszedni a lakást.Tehát  így a  blog kicsit hanyagolva lett.
Veszélyesen gyorsan eltelt ez a fél év,borzalom,hogy hová siet ennyire,olyan jó volna ,ha kicsit megállna,hogy kitudja az ember élvezni az adott pillanatot.Vagy ha boldog pillanatok vannak,bármennyi időre is  megállhatna az idő,semennyi sem  volna elég?Minden  esetre  igazságtalan,hogy így szalad.Na de hát  ha ennek így kell lennie,hát legyen.Minden  Borisszal töltött percet  élvezek,bár  sose múlna el ez a kötődés <3


Ilyen  nagy már az én fél éves  Boriszom.Illetve már  nagyobb,mert ez 1-2  hetes fotó.
Sok mindent tud,illetve mindent tud,amit egy ekkora babának illő tudnia,és végtelen  kedves  és barátságos természet,imádni való <3 <3 <3

Most  készülünk haza,tavaly  nem  voltunk,így 2 év után egy dédunokával haza menni,azt hiszem elég ütős érkezés lesz,zsepit készítek ,minimum egy 10-es pakkot :D Nagyon várjuk  már mi is és az otthoniak is.
Megtartjuk a keresztelőt is,nagyon szűk  kis rendezvény lesz,családnak,legszűkebb barátoknak,olyan 30 főre számolunk,reggel  9-kor  kezdődik a mise,azt követi a keresztelő és utána,aki megtisztelte a Boriszt és eljött,megvendégeljük egy  kis sütivel,kávéval,üdítővel,semmi extrát  nem tervezünk,nem  lesz nagy dínom-dámon,csak egy kis szolid beszélgetéses délelőtt.
Sok sok dologról mesélhetnék,de  annyi  minden függ  a levegőben a  jövőt nézve,hogy azokról  még nem érdemes,a  múltból   az emlékeket felidézni  pedig most  nincs energiám,de azért gondoltam jelentkezem egy bejegyzéssel,hogy élünk,virulunk ,köszönjük,jól vagyunk :)

2015. január 22., csütörtök

Akár útra készen

Holnap  betöltöm  a  36.hetet!A bőröndök  már  nagyjából össze voltak dobálva,de  most minden  a helyére került  bennük,akár mehetünk  is világgá,vagy világra?

a  szülőszobai pakk



a  baba  holmijai a későbbi  napokra



a számomra szükséges dolgok a  kórházi  napokra



no  nem olyan  sok  ez mint amennyinek tűnik,3  kézipoggyásznak  megfelelő méretű  táska  és a párnácskáim  :)

2015. január 5., hétfő

Hello 2015!


Viszlát 2014....

















Tavaly januárban ezt a képet posztoltam  itt  a  blogon,a 2014-es terveimmel,vágyaimmal.......
Nos akkor még  nem is  sejtettem,hogy nagy része bizony valóra  is válik <3

MUNKA-ez az egyik ami nem jött össze tavaly  sem,hiába adtam be több  helyre is a jelentkezésem,nem  érkezett visszahívás,nem kellettem  sehol.Gyanítom  azért,mert a nyelvet sem beszélem,és mert jogosítványom  sincs,a nyelv még  annyira nem  is fontos,mert angolul  nagy nehezen de  megértetem magam,és el  is fogadják  az angolt,de  a  jogsi nélkül itt nem lehet érvényesülni sajnos.

FOGYÁS,ÉLETMÓD VÁLTÁS-januárban elkezdtem a diétát,és hónapról-hónapra ugyan,de mentek lefelé a  kilók,kalóriaszámlálással,és  nagy önkontrollal,de sikerült megszabadulnom 6 kg-tól,mikor  fel kellett  függesztenem  a diétát,mert....

POZITÍVAT TESZTELTEM-és  ezzel  valóra vált  a  legnagyobb álmunk,amire már  több  mint 3,5 éve vártunk.A  terhességem  első 3  hónapjában lement még 6 kg,de azt nem  a diétának tudhatom  be,mert nem diétáztam,hanem  mert elkaptam  egy szalmonella  vírust,ami  3 hétig gyötört.Egyébként a  terhességem  , teljesen panaszmentes  mai napig.Na  jó,most már  azért érzem  a baba súlyát,a hátamat viseli  meg picit,mert  rossz a tartásom,de ennyi  bajom van  össz-vissz eddig  a  33  hét  alatt.

MALI LOSINJ-kimaradt az életünkből,mert jött a  pozitív teszt,és  hát  fontosabbnak tartottuk,hogy itt maradjunk,Gabi  dolgozzon,és  minden Tőle telhetőt megtegyen  azért,hogy  a babánk  a megfelelő  körülmények  közé születhessen.Lemondtunk a  nyaralásról a  baba javára,de hát  szerintem ez érthető.Majd egyszer  bepótoljuk...

SZERETNI ÉS SZERETVE LENNI-úgy érzem,hogy a 2014-es  év,oly módon összehozta a  kapcsolatunkat,ami  egyébként  is  jó  volt,szerintem,de  mint  kiderült  lehetett még fokozni.Belőlem  a terhesség olyan dolgokat  hozott felszínre,amiket ,lehet én magam  sem tudtam magamról,sokan mondják,hogy nagyon sokat változtam,és csak is  jó  irányba..nem tudom...nem tudom  magam külső  szemmel  nézni,hogy  mekkora is ez a  változás,de érezni  én is érzem,hogy más  lettem.Gabi azt  mondta a  napokban,hogy hiányozni fog  neki  a  "pocakos Bogi" , de reméli,hogy  ilyen maradok  amilyen most vagyok,és akkor  minden  olyan szupi lesz. ?!
Gabi egyébként a  legnagyobb alázattal  viselte a terhességem  nehezebben viselhető szakaszait,jobb Férjet nem  is kívánhatnék <3

ÉS  AMI NEM VOLT A LISTÁN , DE MEGTÖRTÉNTEK VELÜNK 2014-BEN

pozitívumok

  • minden szülinapra készítettem valami finomságot
  • Anyának sikerült feledhetetlenné tenni az 50.  szülinapját
  • sikerült  sok  receptet megosztani itt a blogon
  • Gabi munkáihoz  képest,sikerült  gyakran elmenni valahová.Tengerpartra,állatkertbe,stb.
  • lekvárokat főztem,és szörpöt is készítettem
  • volt egy fotózásom,teljesen amatőr,de büszke vagyok rá,illetve én is beálltam a kamera elé,hogy meglepjem Gabit szülinapjára egy szexi  sorozattal.
  • magyar  nőgyógyászt találtam itt Belgiumban
  • elkezdtük  fizetni a házikónk törlesztőjét,egyszer a miénk lesz! <3  <3  <3
  • elkészült a 2014-es  fotósorozatunk is,melynek a  témája  a  köztünk lévő harmónia és Borisz baba várása volt 
  • idén Krisztiéket (aki a babavárós sorozatot készítette rólunk) és Nándiékat láttuk vendégül 4-5 napig,felüdülés volt társaságban lenni,köszönjük,hogy eljöttetek hozzánk!

negatívumok

  • apa  sztrokja :(
  • kórházi  biztosítás  utáni ,fél éves  rohangálás,de  végül sikerült,csak nagyon stresszes volt végig járni az utat
Összességében  szerintem egy feledhetetlen  és sikeres év volt,sok sok örömmel  és reménnyel  és  vidámsággal és  jóval.A Belgiumban  töltött évek közüli legjobb év  volt. Köszönöm  2014 amit kaptunk tőled!

2014. december 17., szerda

Belgiumi terhesgondozás

Sokan kérdezitek tőlem,hogy  mivel  különb  az itteni  ellátás,mint  az otthoni.Hát a különbséget  nem  tudom,mert otthon nem  jártam sosem  terhes  gondozásra,nincs összehasonlítási alapom,de  azt letudom  írni,hogy az én  esetemben itt,hogy zajlanak a dolgok  már  7 hónapja.

Mikor  megtudtuk,hogy babát  várunk,akkor mentünk a  jelenlegi  dokimhoz  2.  alkalommal.Ezt a dokit  úgy találtam,hogy  a  sok éves gyötrődés  és kezelések  ellenére  sem  jött a baba,kezdtem azt gondolni,hogy  akihez addig  jártam,az csak  töm  és  töm  a  "gyógyszerekkel",de  fogalma  nincs róla,hogy  valójában mit is kellene kezdeni a helyzettel.Vagy ha van  is,jó így  neki,hogy havonta  járok  és kész,majd csak egyszer  összejön,vagy nem,különösebben nem  hiszem,hogy foglalkoztatta a dolog.Ez  egy  belga  orvos volt,itt a helyi  klinikán.Szóval mikor ebből elegem lett,találtam  a  neten egy  magyar  szülésznőt aki itt dolgozik Brüsszelben,és tanácsot kértem  tőle,kaptam is,és  mellékelte  a nőgyógyász kollégájának a  fb oldalát,aki  szintén  magyar,együtt  praktizálnak.Már  ekkor  éreztem,hogy végre valami...nem nagy dolog,de  legalább egy  nyelvet beszélünk és megértem,hogy mit mond,végre....
A magán  rendelésére  kezdünk el járni,első alkalommal tehát,mikor  még  nem  volt baba a pociban,de elmentünk,megismertük személyesen,rákszűrés ,vizsgálat,elbeszélgetés miegyebek. Második alkalommal már  akkor mentünk (rá 2 hónapra) , mikor már  pozitív volt a teszt.

Tehát,a magán rendelője Brüsszelben található,tőlünk  olyan 70-80 km,de nekünk  mindenképpen megéri  felutazni,eddig egyszer sem  csalódtunk a dokiban.
A  rendelő  egy  lakás,egy társasház földszintjén.Csengetés után,nyílik a kapu,és a bejáratnál egy fiatalember fogad rendszeresen,vagy pedig a szülésznő akivel legelőször felvettem  a  kapcsolatot.A váró  egy pici helység,4-5  székkel,asztalkával,újságokkal,magyar személyek  névjegyeivel (kozmetikus,masszőr,pszihológus),de  nem  nagyon szoktunk  unatkozni,mert  vagy gyorsan sorra kerülünk,vagy pedig  jó a társaság  és beszélgetünk , hisz olyan  ritkán  találkozunk  magyarokkal  másutt.

Nem  tudom,hogy  más esetben ,ha  mondjuk a klinikán keresztül jártam  volna  teherbeesés  után is  orvoshoz,volna e  védőnő és egyéb  dolgok,mint  amik  otthon vannak,de itt  így  nem  kell mennem sehová,nem  zaklat senki,havi  1x  kell így Brüsszelbe menni a  dokihoz és ennyi.Nincs kis könyvem,minden  véreredményt  megkapok postán,illetve a dokim  is, vagy email-ben vagy postán  ő  is,de nekem  sosem kell vinnem semmi eredményem,mikor  megyek,neki  már a  gépében az adatok.Az esetleges vérvételeket a helyi  klinikán szoktam  lerendezni,sosem vártam még 5-10 percnél többet,az az egy  biztos,hogy nem olyan a kórházakban az ellátás és  a hozzáállás sem  mint  Magyarországon,gyors,pörgős,dinamikusan zajlanak a dolgok,eddigi tapasztalataim  szerint.
Minden  alkalommal,tudja a  doktor úr,hogy ki  vagyok,de gondolom  a  kismamáira több  energiát fektet mint a sima  pácienseibe,de  sosem  kell  olyanon aggódnom,hogy  olyat kérdezek,amivel összezavarom,mert azt sem  tudja ,hogy a  sok közül melyik  is vagyok.Mindig tisztában van  vele,hogy hányadik héten járunk,hogy mikor voltam  utoljára,hogy miket csinált utoljára,hogy milyen panaszom volt  utoljára,ha  volt  egyáltalán,de tényleg mindent tud,nagyon kedves és barátságos,úriember.Nem  egy  merev típus,szeret poénkodni,és  amikor  a helyzet adja,akkor meg is teszi,csak,hogy mi se érezzük  cseppet se feszélyezettnek a  hangulatot.
Minden  alkalommal mér vérnyomást,minden alkalommal pisiltet és  gyorstesztel,minden alkalommal kérdezi a vércukrom,minden alkalommal kérdezi a súlyom,minden alkalommal bent vagyunk vagy fél órát,a  vizsgálaton kívül minden fontos és kevésbé  fontos dolgot  is áttudunk vele beszélni,sosem kapkodja ,vagy sürgeti el a dolgokat,mindig alapos,oda figyel rám és a babára,maximálisan,ezt érzem.Az egyetlen,illetve két hely ahová szokott küldeni és nem  ő végzi,mert nem az ő  szakterülete,az az egyik  mint említettem  a vérvétel,a másik pedig a diabetikus.Ugyanis a terhességem legelső vérvételekor,magasabb lett az éhgyomri vércukrom mint a felső határ,és  azóta is  2 naponta mérem.Persze rögtön elküldött a következő alakalommal cukor terhelésre,ami már  jó lett,és  azóta  is szuper minden 2. nap a cukrom,de jobb vigyázni.Nem vagyok terhességi cukorbeteg,de  diétát kell tartanom,hogy ne is legyek az.Jobbnak látja a doki  ha megelőzzük  a  problémát,így vigyázunk a terhesség eleje óta,de nem  is híztam egyébként még 1  kilót  sem.Tehát ennyire alapos és  odafigyelő.Két alkalommal  volt olyan,amikor nem tudom eldönteni,hogy vajon otthon ezt a nődoki csinálta volna e,vagy elküldött  volna a házi orvoshoz ,vagy mi lett volna ha nem  hozzá járok.Az első esetet  talán a helyére tudom  rakni,mert  hát nagy valószínűséggel ezt a  vért  is ott vették volna le otthon  ahol a  többit,de ebben  az esetben,itt  a mi esetünkben,maga a  doki vette le a vért.Méghozzá  a  12.héten a down szűréshez .Ott a  magán rendelésen intézte a  dolgot,nem cicózott,eret keresett,és már csapolt is.Aztán az eredmény a  szokásos módon  kijött postán  és neki is megvolt a  legközelebbi alkalomkor,már a számítógépében.A másik ilyen eset a 27.heti vizsgálat volt,mikor egy védőoltást  adott be nekem és Gabinak is,a  szamárköhögés ellenit.Azért kellett az emlékeztető  oltás,mert bár  mi kiskorunkban megkaptuk,védettek vagyunk  ellene,de  hordozhatjuk,ugyanis itt  Belgiumban,régen nem  voltak olyan szigorúak az oltásokkal kapcsolatos szabályok,így nagyon  sokan meg sem kapták,vagy hordozói a betegségnek,ezáltal mi is azokká  válhattunk és amíg a baba  meg nem kapja világra  jövetele után,addig is védett általam,mert ez egy halálos  betegség a csecsemőkre nézve,és hát  itt  ez a  protokoll,hogy beadják a várandós  nőknek,illetve férjeiknek,akik a legközelebbi kapcsolatban lesznek a  babával születése  után.Tehát ez a  két eset volt,ami szerintem  még különbözhet az otthoni  ellátástól,hogy  nem  küldözget  ide-oda,leveszi ő,beadja  ő ,nem  szükséges  rohangálnom 2-3 helyre egy oltás vagy egy vérvétel  esetében.

Egyébként a rendelője ,szerintem  jól  felszerelt,nem a legmodernebb,de minden van,aminek  lennie kell,én tényleg  nem  tudok panaszkodni,Gabi minden alkalommal bent  lehet,sőt...általában nem  ketten megyünk,hanem  többed  magunkkal,épp  mikor-ki kíváncsi a Boriszra :) Sosem  volt  belőle  probléma,szívesen látja a családtagokat is,volt  már bent velünk Anyum,Tesóm,Gabim 2 húga is,szóval sosem  uncsi a Borisz les.Minden alkalommal volt,eleinte hüvelyi ultrahang,mostanában már csak hasi,de minden alkalommal,mutatja a monitort,hogy  mije látható éppen a képernyőn,minden alkalommal,alaposan leméri a  babát,átvizslatja  mindene szépen fejlődik  e,és minden alkalommal kapunk is róla  képet,hogy éppen mekkorák a méretei,illetve magáról  a babáról is szívesen ad,ha kérünk többet is  kapunk.


Ami esetleg még  érdekesség  lehet,hogy a 20-as hetek közepe-vége felé,itt be  kell  menni a  kórházba,és szobát kell  foglalni.Ezt előtte a biztosítóval tisztázni kell,hogy  milyen  szobában szeretnék majd feküdni,és a biztosítás  úgy lesz megkötve,ezáltal  a  kórházban is így kell  foglalni.Mi 2  ágyas  szobát foglaltunk.A  milyenségéről  majd utólag tudok csak nyilatkozni.

A  kórház  egyébként,amennyit láttunk belőle,nagyon modern és felszereltnek tűnt,bár  mi a recepciós pulton és az információs pulton kívül  semmit nem láttunk,mert a szülészetet nem mutatták  meg,de hát mondom,amit láttunk a kórházból,már az is kielégítő volt.Forgalmas brüsszeli utcára néző égig érő ablakok,belépve az ember nem is kórházban érzi magát,hanem inkább valami hotelben,bár  még abban sem voltam,olyan igaziban,olyan luxusban,de ez valahogy tényleg azt sugallta,hogy hotel,nem pedig kórház.Az információs pultnál kedves  tekintetű hölgy,bár törte a hollandot,de tesómmal megértették egymást,és végül elégedetten távoztunk.
Egyébként vannak napok,mikor van a kórházban körbevezetés,mármint a szülészeten,de hát annyira  nem  spirázzuk  túl a dolgot,majd meg látom,mikor  eljön  az ideje.


Hát nekem ezek  az eddigi tapasztalataim,ha kint lesz Borisz,megírom a kórházi élményeimet is,bár arról  sincs összehasonlítási alapom,mert nem,hogy nem szültem  otthon,de  még  kórházban sem voltam  otthon soha,vagy mikor  voltam,akkor nagyon pici  voltam  a  mandula műtétemkor és  nem  emlékszem...

Februárban tehát  írok majd az itteni kórházi ellátásról  is.

2014. szeptember 26., péntek

Magyar bolt Belgiumban

Azért  gondoltam,hogy írok ismét a boltokról,mert az előző bejegyzést már  nem most írtam,és  hát azóta persze  voltunk a  nagyobb boltban is,már nem  is 1x,és  nyílt egy  másik  is,és  mivel  a  blogom  statisztikájából  látom,hogy elég sokan  keresnek rá erre a bejegyzésemre,így gondoltam  kibővítem az azóta szerzett tapasztalatokkal ezt a bejegyzést.

Tehát első  körben  két magyar bolt is van Brüsszelben,először ezekről  írnék,mert ezekről van tapasztalatom.Van egy kisebb bolt és van egy elég nagy  is.A kisebben 1x voltunk,amikor írtam  is  róla,azóta  mindig  a nagyba járunk,na nem  azért,mert a kicsiben ne kaptuk volna  meg amit szerettünk volna,de azért  a nagyban,csak nagyobb a választék  is.

A kis  bolt címe és  nyitva tartása:

1060 Bruxelles Rue Théodore Verhaegen, 28   Nyitva: keddtől-vasárnapig 9.00-19.00      Zárva: hétfőn

A nagy boltban olvastam  már  sokaknál,hogy csalódtak,romlott,savanyodott árut vettek,vagy érezték a túrórudin,hogy fagyasztva volt,de  mi sok esetben  ünnepekkor szoktunk menni,akkor meg elég nagy a  forgalma,így mi még nem  futottunk bele  ilyen  dologba,mindig  friss volt  amit kaptunk.Karácsonyra a  káposztát,húsvétra a sonkát,mindig ott  vesszük,de  persze,ezeken kívül mindig veszünk mást  is,amit  épp  megkívánunk,én tényleg nem tudok rá panaszkodni.Az odajutás,nekem mindig egy gyomorideg,de ez csak az én problémám,mert rettegek a nagyvárosi  közlekedéstől,egyébként nem  bonyolult oda jutni.A  parkolást a  mellette lévő carrefour parkolójában szoktuk megoldani,igaz fizetős,de nem bánjuk,ha már  Brüsszelbe megy az ember,akkor az ilyen dolgokkal számol szerintem,ezen már semmi sem múlik.
A kínálatát felsorolni  sem  tudom,nagyon sok minden van,én csak azt mondom  , el kell menni,meg kell nézni,ha tetszik tetszik,ha nem akkor meg nem.

A  nagy bolt címe és nyitva tartása:


1050 Brüsszel Waterloosesteenweg, 603   Nyitva: hétfőtől-szombatig  9.00-19.00    Zárva:vasárnap


Aztán van egy 3. bolt  is,amiről személyes tapasztalatot  nem  tudok írni,mert még nem volt alkalmunk elmenni,de fb-on találtam rá a  boltra,és mindig csorgó nyállal figyelem ,hogy szombatonként milyen  finomságokat kínálnak.
A bolt Antwerpenben van,másabb a  kínálata  mint a hungarom boltoknak.Míg a hungarom boltokban a húsokra vannak kiélezve,itt ebben a boltban tényleg mindent megtalál az ember.A pudingtól a dunakavicsig...a  képek  alapján  tudok csak nyilatkozni.

A bolt címe és nyitva tartása:


Antwerp, Belgium Lange kievistraat 87





Remélem tudtam  segíteni,és Ti is örömötöket lelitek  majd a  magyar ízekben ;)

2014. július 19., szombat

Az elmúlt napok nehézségei- apa strokja

Kedd  reggel,Gabi ahogy szokott indulni dolgozni,úgy indult akkor is,olyan fél 6 körül.Ment apáért,nála még megszoktak  inni egy kv-t,megnézik a  reggeli híreket,stb...de a mostani kedden Gabi azt vette észre,hogy Apa nem  olyan mint  szokott lenni...csak bámulta a tv-t,kettőt  nem  szól,olyan üveges volt a  tekintete,Gabi  kérdezte  tőle,hogy van e valami  baj,de apa  csak annyit  mondott,nincs semmi...mikor  felállt,hogy majd ad a cicának enni,akkor  is  látta Gabi,hogy a mozgása  sem  olyan  mint  szokott  lenni,merevebb,lassabb,a jobb keze maga előtt...valami  nem stimmelt....Kérdi Gabi,hogy jól van e,apa mondja,nincs semmi...aztán lebukott,mert egyszerűen nem  bírta  megfogni a kanalat,hogy szedjen a macskának a táljába  kaját,megkérte  Gabit,hogy adjon neki  enni,mert  ő nem  tud.Zsibbad a bal  keze-lába,nem  tud parancsolni neki,nem tudja  irányítani.Hál'Istennek Gabi elég  talpra esett,szólt anyának,aki még aludt,anya azt javasolta,hogy várják meg a 8-9 órát,mert akkor kezd a házi orvos.Mondta Gabi  eljön haza értem,addig  meglátjuk  mi lesz,de  szerinte a klinikára  kellene vinni azonnal,nem várni,meg húzni az időt.
Gabi haza jött értem,előhozakodott egy hatalmas kamu szöveggel,amit egy percig sem  hittem el,követeltem azonnal mondja  meg  kivel és  ami a  baj,mert  nem  szokott hazajönni ha  már egyszer elment dolgozni.Ekkor  elmondta,hogy apával van a baj,ne ijedjek meg,menjünk,hogy ne legyen még nagyobb a baj.Azonnal összekaptam magam,és indultunk  is vissza.Odaérve, apa a  kanapén ült  pizsiben,mondtam neki,hogy öltözzön,megyünk,nem várunk semmi féle háziorvosra.Anya segített neki felöltözni és  indultunk  is.

A klinikán felvették az adatait,Gabi ment  vele,hogy értsenek is  valamit  abból amit magyaráznak nekik,anyával mi  egy váróban ültünk.Én már rosszul voltam,nem  ettem  előtte  semmit,és hát  akkor  vagyok rosszul ha nem  eszem,így jelez a  baby,hogy  jó  volna  ha valami táplálót  vinnék a  gyomorba :) Már csukott szemmel  ültem,vártunk néma csendben,hogy jöjjön már valaki aki mond valamit.Egyszer csak jött Gabi,mondta,hogy elvitték apát koponya ct-re,meg vettek tőle  vért.De  várni kell ,mert a neurológus csak  később  jön,és az mondja meg,hogy hogyan tovább.Ezután kaptam enni,nagyon  rendesek voltak a dokik,mondta nekik Gabi,hogy terhes vagyok  és nem ettem még,és kezdek rosszul lenni.Kaptam kenyeret,lekvárt,mézet,joghurtot :) Ezután vártunk,de  bemehettünk  apához,infúzió  csepegett neki  és tele  volt zsinórokkal.Majd  áttolták  a következő  vizsgálathoz a neurológiára,ott csináltak neki EEG vizsgálatot.Majd vártunk  ismét,hogy a doki megérkezzen.Egyszer csak betoppant,elmondta az addigi vizsgálatokból leszűrt eredményt,és közölte,hogy bent kell maradnia,mert további vizsgálatok következnek és hát minimum 2-3 nap.Ezután visszatolták a sürgősségire,ott kellett várnia míg meg nem kapja a szobáját,visszamentünk vele mi  is,ebéd idő volt,hoztak neki vizet,hogy megnézzék nyelni tud e,mert csak akkor kaphatja az ebédet.Ekkorra már elég jól volt,éhes is volt,úgyhogy örült  a  kajának,mondta,hogy még  finom is volt.

Ezután hagytuk pihenni,elmentünk neki pizsiért,tisztálkodási szerekért.Megvolt a  látogatási  idő napi 3x  fél  óra.A délutáni látogatáskor bevittük neki a holmikat,akkor már a szobájában volt,aztán még este is  bementünk.Az nap már nem  volt több  vizsgálata,de másnap  igen,megnézték a mellkasát,a szívét,röntgen  miegymás,le kellett nyelnie egy kamerát is,aznap  nem is reggelizhetett,elzsibbasztották  a  torkát,mondta szörnyű  volt.No de az utolsó napon,azt hitte agyon ütik  árammal mielőtt  haza mehetne,tűket  szurkáltak  a fejébe,azokra valami műszereket kapcsoltak és vizsgálták a  fejét,de  volt,hogy valami áramütés szerűt érzett a fején és az ellentétes oldalon mozdult a  karja,tehát én nem  tudom  milyen  vizsgálatok ezek,de  megkínozták  az egyszer biztos. Ultra hangozták  az összes erét,a kezein  a lábain,még a torkát  is tán.
Nagyon nagyon meg is ijedt  szerintem,de remélem felfogta,hogy ez nem játék  és betartja amit az orvos mondott neki.Nem  lehet ugyanis cigiznie,alkoholt ,töményet egyáltalán nem,max  3 kis  üveges sör,magas a  koleszterinje ,arra kapott gyógyszert,és a  szívére is,mert az  is  elég  gyenge,van  a szívén valami  lyuk,ahol visszafolyik az a vér aminek nem szabadna,együtt lehet vele élni,de mostantól szabályok közt.Nagyon vigyáznia kell magára,mert ez egy jel volt,hogy vannak jobb dolgok is az életben mint amilyen életet eddig élt.Egyenlőre  úgy  tűnik  jól  bírja cigi nélkül,nem  kapott és  nem  is írt fel semmit a doktornő a nikotin pótlásra,de azt mondja nem kívánja,remélem tudja tartani magát,hát ez a 4. napja,hogy nem gyújtott rá.Tegnap este  6-kor kiengedték,jók lettek az eredményei,felszívódott a rög az agyában,de nem vezethet,nem dolgozhat,nem erőltetheti meg magát.Mondta a doktornő,hogy ő a nyaralást sem javasolná,de hát nem  lehet lelőni apát.Ha ez  mind még nem  volna elég,akkor persze a hétvége se legyen nyugodt,hát nem  elindultak haza?1600 km...... egyáltalán nem  támogatom  az ötletet,de belebetegedne ha nem mehetne haza ,mikor már 1  éve nem volt otthon és a  nyaralás is  le van  foglalva és minden gondolata az út  körül forog....hát  nem  lehet megállítani.....sosem  vezette még  le  anya a nagy utat,de most kénytelen lesz....elindultak,az előbb köszöntünk  el  egymástól,apa  tiszta boldog,kacsintgatott,hogy  nyugodjak meg,de  borzasztó volt elengedni őket,az ördög nem  alszik,és  félek!!!azt meg csak remélem,hogy ahogy  kiraktak  engem,a  következő sarkon apa  nem  követelte magának a volánt,mert  akkor nagyon össze veszek vele,csak  érjen vissza  a nyaralásából!!!!

Augusztusba vissza kell  mennie egy MRI-re,meg be kell feküdnie  is még egy 24 órás megfigyelésre....

Tegnap már  azt magyarázta az ápolóknak,még mikor bent volt,hogy neki mától szabadsága van,neki le van foglalva a nyaralás,nem  ér már rá több  napot ott feküdni....na....hát  majd ő dönti el,hogy ne.....

Most már csak  azt kívánom,hogy minden jó legyen az úton,épségben haza érjenek,érezzék jól  magukat,de siessenek vissza,mert akkor vagyok nyugodt ha itt vannak  közel,ahol rögtön  tudunk segíteni ha bármi van.....

2014. június 3., kedd

Visszaszámlálás

Már nem most kezdődött,de most jutott eszembe,hogy még nem  is írtam  róla...
Arról,hogy  milyen terveink  is vannak  az idei nyarat tekintve...
Idén,önző  módon,sokkal inkább saját magunkra  fordítjuk  időnket és  úgy gondoltuk,hogy elmegyünk nyaralni,pihenünk, 100%-an , nem  pedig  otthon töltjük  az időt,,ami  amúgy is  anyagilag  olyan,mintha nyaralni mennénk,csak  közben  a  sok  tennivaló,találkozó ésmiegymás miatt  úgy lefáradunk,hogy mindig  fáradtabban térünk vissza Belgiumba,mint mikor elmentünk...szóval  idén nem ez lesz...megyünk  persze haza is,de csak pár napra,egész pontosan vasárnaptól (júli 20.),szombat  (júli 26) estig leszünk elérhetőek az otthoni család,rokonok,barátok és  bárki számára,tehát  nem  egész 6 napig,már látom  előre mekkora  kapkodás és  rohanás  és zsúfoltság lesz az a  6 nap.
No de  ami  utána  jön :) :) :) :) :)

MALI  LOSINJ
Horvátország



Mali Losinj  a  legnagyobb város a Losinj szigeten. A  sziget az Adria északi részén van a Kvarner-öböl  szélén.A  sziget klímája enyhe mediterrán , a növényzetére a  szubtrópusi örökzöld a  jellemző.Sokszínű növényvilágából  230  gyógynövény , és 80 egzotikus , melynek nagy részét betelepítették.Vizeiben 95  halfaj  él ,71 különböző rák,csiga és kagyló faj  is felfedezhető és egy delfinrezervátum  is  működik  a  szigeten , egy 150 egyedből álló kolónia is gyakori vendége a partszakaszoknak.

Amiért  mi  oda  megyünk  és amire kíváncsiak vagyunk,azok az öblök,melyek mesébe  illőek <3
Melyeket csak erdős ösvényeken keresztül lehet  megközelíteni,vagy a vízről csónakkal,olyan eldugottak,hogy alig akad fürdőző az öbölben...na mi  ezeket szeretnénk felkutatni és a lakatlan sziget fillingért bebandukolni minden erdejét ,

hogy megtaláljuk  a  legszebb természetes strandokat.
Felsorolni  sem  tudom,hogy hány  öböl van a városka körül,amennyit csak tudunk,biztos bejárunk,kerül amibe kerül...

Kurila

Javorna
Artatore
Zabodarski
Cvanguski
Bojcic
Suncana,Veli  Zal

Suncana,Borik
Cikat


 és még sorolhatnám  itt holnap  reggelig,mert annyi van ,de szerintem már ez is tükrözi,hogy milyen varázslatos helyre is megyünk :)

A  strandokon túl,szeretnénk elmenni hajókirándulásra,a környező szigetekre.Szeretnénk megnézni Sissy nyári kastélyát is,és a losinji aromás kertet meglátogatni és fűszereket vásárolgatni,de biztos lesz hal és sajt piac is,oda  is kiszeretnénk látogatni,a város  templomait meglesni , finom tengeri kütyüket enni,delfinlesre menni,és Mali Losinj-ból gyalogos és kerékpáros közlekedésre egyaránt alkalmas betonozott sétányon végig robogni, motort bérelni,és megyünk,míg az útnak vége nem  lesz.A fiúk quad-ni is akarnak,hát csak  tessék,arra is van lehetőség,de sok más  dologra is amúgy.Szinte biztos,hogy találunk  majd olyan teraszos,kiülős kávézót/éttermet  ahol élő zene lesz esténként,az olyan jó szokott lenni mindig :)
pihenni,pihenni,pihenni.....

Minderre  13 napot/12 éjjelt szentelünk.Csak reménykedni tudunk benne,hogy elég időnk lesz mindenre.
A  szállásunkat még januárban lefoglaltuk,így elég jutányos áron (szerintem) , jutottunk hozzá,ingyenes lemondással,egészen az előtte való hétig is  akár,de  nem  szándékozunk lemondani,mindennél jobban vágyunk már rá,hiszen  nászúton sem voltunk.A szállásunk egy apartmanház,semmi  extra,de  nekünk teljesen megfelelő,nem  vagyunk nagy igényűek,legyen egy ágy amire letudjuk hajtani a fejünket és nagyjából ennyi  a kritérium.De  persze ezen kívül van egy  kis konyha  is,saját fürdő és egy nagy francia ágy is,tv,hűtő  meg minden,nem is emlékszem  klíma van e,mert annyira jelentéktelen számomra,de amúgy biztosan van.Bővebben majd csak utána tudok véleményt nyilvánítani,de szerintem nem fogok tudni rosszat mondani,mert a mérce  nálam tényleg alacsonyan van,de  nem azért  mert  igénytelen vagyok,hanem mert tiszta szívből  annak örülök,hogy eljutunk,a francot érdekli,hogy hol kell aludjak,ha egyszer  már  ott vagyok :)

Vasárnap (júli 27) délután vehető át a szállás,így az utunkat úgy tervezzük,hogy szombat este,olyan 8  körül (biztos ami biztos) indulunk Szegedről,éjszaka a fiúk levezetik azt a pár órát gyorsan,reggel 6:45-kor indul az első komp,így sorban állás lesz tuti ,ezért akarunk hamarabb is oda érni,hogy már az első kompra feljussunk.A komp az gyorsan átér a szigetre,de  onnan még  2 óra kocsikázás,mire Mali Losinjra érünk.Ha persze megállunk  csodálni a tájat,stb.  akkor is legkésőbb szerintem 10-re ott is vagyunk  a célba,de akkor még van egy csomó időnk,míg a szállásunkat átvehetjük,de a fiúk azt mondták,hogy ők már alapból fürdőgatyában jönnek,hogy csak annyi legyen ha odaértünk,hogy ledobják a felesleges textilt és már  csobbannak is,nem lesz haszontalan az a délelőtt sem,azt mondták :)

Hát ezek  a nagy tervek,megvalósulni látszik,most már szinte biztos  <3
Tehát  a  visszaszámlálás a mai  nappal együtt 7 hét+6 nap :)

2014. április 14., hétfő

Vasárnapi tengerparti séta


BLANKENBERGE





 a legfinomabb fagyi  amit  valaha ettem



 anyával

 hmmm friss  eper és  áfonya,no meg vattacukor :)


 két olcsóság,ami ha  kibír majd  egy  viselést , már  megérte :)

2014. április 7., hétfő

Pairi Daiza


Már egy ideje szemezgetek az állatkert fb oldalával,tavaly  valamikor fedeztem fel,de  valahogy mindig elmaradt,hogy  ellátogassunk oda.Viszont  tél elején,vagy valahogy úgy,nem tudom,nem  emlékszem pontosan,hoztak pandákat   az állatkertbe.Mivel ilyen állatkát eddig  még másutt sosem láttunk sehol  sem,több  sem kellett,vártuk a  tavaszi nyitást.
Eljött a vasárnap,felébredtünk,tiszta izgatott voltam,nagyon szeretek állatkertbe járni.Először elmentünk  Anyáért,aztán Vikiért&Feriért és  indultunk is.Nem a pályán mentünk,így  láttunk út közben is  szép tájakat,tök  jó volt.

Mikor oda  értünk,már a parkoló mérete is ledöbbentett,de már mikor beléptünk  a  jegypénztáraknál már  érezhető volt,hogy ez nem olyan  állatkert lesz,mint a  sok 100 amiben már  voltunk.Az  első meglepő élmény már  a belépéskor  megvolt,hogy  szabadon mászkálnak a pávák,szállnak fáról  fára,teljesen közel  lehetett menni hozzájuk,szelídek voltak.

A bejáratnál volt rögtön a házi állatkák simogatója is,voltak ott  pici-nagy törpe malackák is,kecskék,kacsák-vadkacsák,ludak,birkák,tengeri malacok  is.

















Aztán bementünk az ajándékboltba,hát ami  ott volt :O
Minőségi gyönyörű  plüssök,hűtőmágnesek,ruhák,illóolajak,de fel sem tudom  sorolni igazándiból,mert 2 szintes fa pajta volt a bejáratnál lévő legnagyobb szuvenír bolt.Mikor itt  kisimogattuk magunkat,elindultunk ,akkor még  azt sem  sejtve,hogy röpke  7,5 órás  ,nem  egy egyszerű túrácska lesz ez.Persze eleinte minden bokornál,fánál,mindennél  meg kellett állni fényképezni,közben reggeliztünk is,szép vízeséses kertnél.












A vízeséses-szökőkutas részből nyílt az oasis,egy hatalmas üvegház,amiben  esőerdő volt tulajdon képen,a trópusi virágok,mind mind nyíltak,de ez sem olyan volt,hogy végig mentél egy ösvényen és  annyi,hanem csak ezt a  részleget tartott vagy 3/4 óráig végig járni.A  másik  felében  pedig   a  sivatagi  állatokból kaptunk  egy  kis "kóstolót",de voltak  gyönyörű kaktuszok  ,hatalmas  aloe verák,gyönyörű  volt tényleg.Volt  bent  egy hatalmas,a plafonig érő  játszóház  és 2 étterem  is,de ezeknek mind mind  az oasis volt a témájuk,a berendezés a minden,tökéletesen beleillett a  környezetbe.Volt függőhíd  is,hát én személy szerint,nagyon  vártam,hogy a végére  érjek,remegtem  mikor  végre  leléphettem  róla.A  patakokban gyönyörű színes halak úszkáltak,rengeteg madárfajt ,színesebbnél színesebbeket láttunk,narancsot,dinnyét  csemegéztek éppen,de  megkönnyebbültem  mikor kijöttünk,mert a  benti páratartalom után  már jól  esett  a  friss levegő :)



Míg a  következő  üvegházhoz  nem értünk,addig  az  út  mellett,különböző papagáj fajokat csodálhattunk  meg :)


A következő  üvegház,egy hatalmas üvegkalitka volt tulajdonképpen,számát sem  tudom,hogy mennyi madárfajjal,de ezek is a szivárvány minden  színében pompáztak,egy függőhídra lehetett felmenni,ami  fent  kivezetett az üvegházból,és kint  folytatódva a  magasban,az egész állatkertet átszelő híd  ívelt  az épületek  között.














Mi  nem mentünk fel a  függőhídra,elég  volt  az előző  üvegházban,a  lenti kijáraton távoztunk,és átmentünk egy teknősös  üvegházba.Itt azok  a hatalmas tekik  voltak,meg olyan madarak,amiket  alig vettünk észre,mert annyira jól álcázták  magukat :P Feri  itt  állítólag látott  lajhárt is,és ezt csak akkor mondta,mikor kijöttünk :/

A következő  helyszín már tematikus volt,

hirtelen Kínában érezhette magát az ember.Egy  kínai  templomot  lehetett megnézni,kívül-belül,kilehetett próbálni a  nagy dobokat,nem tudom mi az igazi nevük,mindent  meglehetett fogni,a templom  gyönyörű  volt,apró részletéig ugyan olyan lehetett mint igazából Kínában.Egy nagy lépcső vezetett le a templomtól,lent voltak teaházak,büfék,nagy játszóterek,egy tó is volt,amin ilyen pagodák voltak és kis mólós  folyosókon lehetett eljutni egyiktől  a  másikig,hihetetlen  részletes és percízen  volt kivitelezve.
 balról:egy pagoda egy hatalmas  kristállyal

jobbról:Anya-Én-Viki,a templom  előtti résznél,aminek neki támaszkodtunk,abban  homok volt és  füstölőket lehetett benne meggyújtani


balról:Viki a templomban

jobbról:gondolom a pandák érkezésekor  köttetett  barátság  emlékműve

balról:ennek az épületnek az aljában volt a  büfé

jobbról:egy lombház,célját nem tudom,le  volt zárva,de akkor is gyönyörű










balról egy kis  vízesés

jobbról egy díszes kapu,és a háttérben látszik a függőhíd ami átível  az egész állatkerten












balról:egy  érdekes szikla a tóban,de csak ezen az egy fotón látszik a mólószerű sétány,ami a pagodákat köti össze  a tavon

Jobból pedig egy kertecske.






Egy  kilátó,szintén a függőhíddal.




A büfé előtti  pihenő,játszótérrel,szökőkutakkal,a  háttérben a függőhíddal...



A  felnőttek sem unatkoztak,nekik is van játszótér :)









A pandák felé vettük az irányt először,már alig vártuk,hogy lássuk őket.A bejáratnál az elején kaptunk egy tiketet,amit el kellett rakni  és a panda barlang bejáratánál,voltak biztonsági  őrök,akik a jegyeket beszedték a  belépéskor.Nem értettük,hogy ennek mi értelme,mármint a  "belépőnek",no de mind egy is.A barlang úgy volt kialakítva,hogy a járda , az szigetszerű volt,oldalt víz volt,és a barlang mélyedéseiben csillogó villogó,ametiszt és rózsakvarc meg egy harmadik féle ásvány hegyek voltak beépítve.volt itt  is szuvenír bolt,direkt  pandás :P 

a belső otthonukat itt lehetett látni,hogy hol alszanak,stb,de nem voltak bent,a szép időben  kint bohóckodtak a látogatóknak.Amúgy  a kinti kifutók is gyönyörűek voltak,és maga a környezet is,bambuszok kísérték utunkat és vezettek végig,a pandáknál.Az egyik  panda az csak le-fel járkált,majd mikor valaki bedobott  neki egy kenyérdarabot, nagy  kényelembe helyezte nem  kis  hátsó fertályát és nekiállt a kapott  elemózsiának.Annyira aranyos volt,szinte mosolyog a fotón,úgy örül :) A másik panda,érkezésünkkor egy fán játszott,mászta,aztán mint egy rongy baba,csuklott össze-vissza az ágak között,míg nem a fogával tartotta magát a végén már,és ahogy leért a lábujja,elengedte a fogaival a fát és lehuppant a fűbe,majd bukfencezett egyet ,de neki a fa törzsének,no de nem zavartatta magát,arrébb tolta a valagát  és bukfencezett még egyet.Ő végig játszotta az egészet míg ott  voltunk,sőőőt! még kakilt  is,én még nem láttam ilyet sem,ez tényleg olyan  volt mint a citrom,színre is és formára is :P 
Nagyon szépek és édesek  voltak <3












































videó a pandáról

Az ázsiai részből  kikecmeregve,magunk után tudtunk  egy  jó nagy falatot,gondoltuk....de nem....
ekkor  jött  a tenger  világa,a  fókákkal,pingvinekkel  és  a  kastélyban a cápákkal meg mindenféle  különleges halakkal,medúzákkal.Volt  olyan  hal,ami a homokba fúrja magát,úgy néz ki ,olyan vékony mint  egy  ropi,de  láttunk  lepényhalat is,tűzhalat,és furcsa csontvázakat,olyan halak csontvázait amik már kihaltak,volt  sellő is,bár azt kétlem,hogy igazi lenne,de érdekes olt látni.Ez a  rész is szuper volt :)




A  kastély belseje  úgy volt beépítve,mintha egy hajó belsejében lettünk volna és az "ablakokon" keresztül lehetett a halacskákat  meglesni,illetve voltak hatalmas több  1000  literes nagy medencék is,nagy  korallzátonyokkal,az körül lépcső volt  és  minden zugát  meglehetett nézni,de volt sekély  vizű medence is,az felett egy móló  ívelt és felülről lehetett belesni,szuper volt,tényleg.A kastély előtt volt egy nagy szökőkút,egy állati esküvő volt a témája,egy gólya  pár volt  az ifjú pár,a vendégek pedig  mögöttük,de minden féle,béka,majom,malac,tök ari volt.

Ezután a kripta felé vettük  irányunkat,hát mikor megláttam,hogy  mi és mekkora és  szabadon,rács és  minden nélkül....be sem  akartam menni,de aztán csak rávettek a többiek,gyors tettem  egy  kört és jöttem is ki....denevérek,nem kicsik,nagyok!áhhh...nagyon féltem....
Ezután átgyalogoltunk a hídon,és  a folyó partja mellett kezdünk el sétálni.Megnéztük az utunkba  eső állatokat,de ebben az állatkertben nem is csak az állatokon van a hangsúly,mert egyszerűen annyira gyönyörű az egész park,hogy én ilyet még nem láttam.Nyilván erre a gyönyörre rátesz az is,hogy tavasz van,most nyílik minden fa,virág,bokor,minden,de az is  olyan jó,hogy nem egysíkú az egész,hanem olyan túra jellegű  az egész,mehetsz fent-lent,bebújhatsz,kipróbálhatsz,érintheted,annyira  közeli az egész,áhhh...nagyon  szuper.A következő pár száz  méteren a madarakat a keselyűket  a húsevő,nem  húsevő ,ilyen-olyan szárnyas-repülő állatokat  nézhettük meg  sok-sok példányban.Volt természetesen itt is olyan szakasz,ahol belehetett menni  a  hatalmas  madár reptető  ketrecbe,egy mesterséges erdő  volt behálózva,de valami hihetetlen meseszerű  volt az is.


Ekkor tartottunk  kb. a  felénél  az állatkertnek,a következőkben többször is megálltunk pihenni,a nagy tavakat kezdtük el körbejárni,egy pelikánokkal teli sziget  mellett is elhaladtunk,pónit simogattunk útközben,

vettünk sült krumplit is ,megpihentünk  az erdő  padján míg  megettük a  krumplit,ekkor  már kezdtük érezni,hogy mára jó kis izomláz lesz a  lábainkban.Az erdő  végéhez érve egy újabb tematika került  a  szemünk elé,amit előzőleg a messzi távolban már láttunk  a tó másik  partjáról,de így közelről  több volt mint lenyűgöző!

Az indiai világ és a piramisaik,és itt is a tökéletes másai a  kultúrának a növényzet a  minden...csak ámultunk....
Az állatokon kívül  volt itt öntöző rendszer,ahogy a régi maja vagy nem is tudom milyen  vagy  melyik nép művelte ezt a fajta öntöző rendszert,volt egy egész faház,amiben nem csak a berendezés volt faragva,de maga a ház is,a korláttól kezdve a kilincsig,minden fából volt és faragva,hihetetlen aprólékos és igényes szép  munka  volt az egész.
















Mire ezeket a nagy piramisokat megmásztuk,azt hittük,hogy tényleg  meghalunk,a nyamvadt  converse cipőmbe mentem,amivel nincs is baj,csak nem erre van kitalálva,a  zoknimnak a  varrási csomói szét  szorították már a lábujjaim,gyakorlatilag azt éreztem,hogy szétszakad a lábfejem,no  de nem  adtam fel,lelkesen mentem tovább,alig  vártam,hogy lássam a vízilovakat <3
Az afrikai  részhez érve,zebrákkal,gepárddal,bivalyokkal kezdődött a látványosság,orrszarvú is volt,leopárd is és hiéna is a  fenti dombon.De fentről rá lelehetett látni a zsiráfokra,az afrikai  elefántra oroszlánokra is.Elsétáltunk a végéig,hogy lássuk  a vízilovakat végre,először a vízben volt mind a kettő,lementünk a  medencenézőhöz,de  nem  voltak  közel az üveghez így nem láttuk őket,vissza felmentünk  és pár percre  rá,kijött a vízből  a kis víziló  borjú,nagyon  kis  aranyos volt,az anyukája is  védelmezően  követte  és  ekkor  láttuk meg milyen hatalmas is valójában.Ezután  mentünk csak  le a hegyről,az afrikai bungalókhoz,természetesen ott is megnéztük az állatokat,de  itt  már nagyon  kellett wc-nem,így elmentem nagy félelmekkel,de nagyon nagyon pozitívan csalódtam,de erről majd a bejegyzés végén írok.A zsiráfokat is  teljesen közelről meglehetett sasolni,egy fára  volt építve itt is egy simogató,és így nekik fejmagasságban lehetett simogatni a kis kobakjukat.

Ezután a tavon lévő  nagy hajóra  mentünk fel,vagyis be,hát ez a másik,ami hiába  volt  gyönyörűen megcsinálva  ,nekem halál félelmem  volt,ugyanis kígyók,pókok,mindenféle ronda bogár és csúszó-mászó izé volt  kiállítva.....
Mikor  kijöttünk  nem  sok  időre  rá,elkezdett szemerkélni az eső,de  már  csak 1 sziget volt hátra,én nem  akartam sietni,ha  már ott  voltunk,akkor úgy voltam  vele ha el kell áznunk hát ázzunk el,de  én nem fogok rohanni.De hála az égnek csak pár csepp esett,a riadalom  nagyobb volt mint maga a dolog....
A legvégső állomásunk az Ausztrália volt,szabadon ugrándozó kengukkal , makikkal:)Egy papagáj  reptetővel,ahová szint úgy belehetett menni,mint  sok másik reptetőbe is.Itt  jön egy tanács,ne  fehér felsőbe indulj állatkertbe!Itt ugyanis sikerült anyát  is hátba kakilnia egy  madárnak és Viki sem  úszta meg.A  kenguruk nagyon szelídek voltak,1 m-re ha álltunk tőlük,édik voltak nagyon :) A  papagáj reptető  után volt még  egy maki simogató,itt szabadon jöttek mentek a  makik az emberek között,egyik kézről a  másikra mászkáltak,az én nyakamba  is beleugrott,hát azt hittem  összecsinálom magam,de végül,gyorsan tovább állt,hál'Istennek a kis piszok.














ez volt a kenguk  kifutója,ahová mi-látogatók  is bemehettünk










































Kemény  menet volt,minden porcikám fájt  már akkor,de ma durvább,viszont ma meg már a  lábam nem fáj ;)

Összességében nagyon nagyon nagyon tetszett,nagyon  szép,gondozott  igényes  és végtelenségig  figyeltek minden apró részletre  a  tervezők.Gondolok itt az épületeken túl  arra,hogy minden  pontján az állatkertnek,rejtett hangszórók voltak ,és olyan zene szólt,amilyen arra a kontinensre vagy állatfajra vagy területre jellemző.Nagyon jó hangulatot adott.Gondolok arra,hogy bárhol jártál,volt mindig elég pad ha megfáradtál,hogy szusszanj egyet,minden 10 m volt szemetes,de nem sima rácsos kuka,hanem minden részen egy olyan szoborszerű állat szájába dobhattad a szemetet,amilyen állat jellemző volt azon a  részlegen.Minden részlegnek  volt  minimum  2 pontotn elhelyezett mosdója,férfi-női külön,pelenkázó is,sőt,a wc olyanok voltak,hogy minden zugba volt saját mosdó szappan,kézszárító  és  tiszták  voltak a wc-k.Minden területnek volt saját büféje,étterme és pihenő terasza,ahol nyugodtan eltudta fogyasztani az ember a kacal bombát ;)

Hihetetlen csúcs szuper volt,hiába gondolkodom,rossz nem  jut eszembe,ha Belgiumba jársz,ne hagyd  ki,de  szánj rá 1  egész napot! ;)

Videókat sajna nem csináltunk,de a fotók  1-től 1-ig saját  fotók,videókat pedig kerestem youtube-on!
Aki nem  unja  még a sok fotót annak van  még egy kis  kedvcsináló  videó,tavaly  készítette egy házaspár,gyönyörű képeik vannak szerinte.
És egy  másik  videót is találtam ,de  ez is tükrözi,hogy mennyire  szép  is valójában :)

és a fb oldalukon is van egy rakat  videó és fotó,szebbnél szebbek :)