És én alig írtam...
Kereshetem a kifogásokat,de leginkább a lustaságra fogható a dolog.Ugyanis mikor Borisz alszik,vagy én is alszom,vagy pihenek,intenzíven,tehát nem csinálok semmit,vagy a másik véglet,hogy próbálom összeszedni a lakást.Tehát így a blog kicsit hanyagolva lett.
Veszélyesen gyorsan eltelt ez a fél év,borzalom,hogy hová siet ennyire,olyan jó volna ,ha kicsit megállna,hogy kitudja az ember élvezni az adott pillanatot.Vagy ha boldog pillanatok vannak,bármennyi időre is megállhatna az idő,semennyi sem volna elég?Minden esetre igazságtalan,hogy így szalad.Na de hát ha ennek így kell lennie,hát legyen.Minden Borisszal töltött percet élvezek,bár sose múlna el ez a kötődés <3
Ilyen nagy már az én fél éves Boriszom.Illetve már nagyobb,mert ez 1-2 hetes fotó.
Sok mindent tud,illetve mindent tud,amit egy ekkora babának illő tudnia,és végtelen kedves és barátságos természet,imádni való <3 <3 <3
Most készülünk haza,tavaly nem voltunk,így 2 év után egy dédunokával haza menni,azt hiszem elég ütős érkezés lesz,zsepit készítek ,minimum egy 10-es pakkot :D Nagyon várjuk már mi is és az otthoniak is.
Megtartjuk a keresztelőt is,nagyon szűk kis rendezvény lesz,családnak,legszűkebb barátoknak,olyan 30 főre számolunk,reggel 9-kor kezdődik a mise,azt követi a keresztelő és utána,aki megtisztelte a Boriszt és eljött,megvendégeljük egy kis sütivel,kávéval,üdítővel,semmi extrát nem tervezünk,nem lesz nagy dínom-dámon,csak egy kis szolid beszélgetéses délelőtt.
Sok sok dologról mesélhetnék,de annyi minden függ a levegőben a jövőt nézve,hogy azokról még nem érdemes,a múltból az emlékeket felidézni pedig most nincs energiám,de azért gondoltam jelentkezem egy bejegyzéssel,hogy élünk,virulunk ,köszönjük,jól vagyunk :)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Horgos. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Horgos. Összes bejegyzés megjelenítése
2015. augusztus 13., csütörtök
2015. január 5., hétfő
Hello 2015!
Viszlát 2014....
Tavaly januárban ezt a képet posztoltam itt a blogon,a 2014-es terveimmel,vágyaimmal.......
Nos akkor még nem is sejtettem,hogy nagy része bizony valóra is válik <3
MUNKA-ez az egyik ami nem jött össze tavaly sem,hiába adtam be több helyre is a jelentkezésem,nem érkezett visszahívás,nem kellettem sehol.Gyanítom azért,mert a nyelvet sem beszélem,és mert jogosítványom sincs,a nyelv még annyira nem is fontos,mert angolul nagy nehezen de megértetem magam,és el is fogadják az angolt,de a jogsi nélkül itt nem lehet érvényesülni sajnos.
FOGYÁS,ÉLETMÓD VÁLTÁS-januárban elkezdtem a diétát,és hónapról-hónapra ugyan,de mentek lefelé a kilók,kalóriaszámlálással,és nagy önkontrollal,de sikerült megszabadulnom 6 kg-tól,mikor fel kellett függesztenem a diétát,mert....
POZITÍVAT TESZTELTEM-és ezzel valóra vált a legnagyobb álmunk,amire már több mint 3,5 éve vártunk.A terhességem első 3 hónapjában lement még 6 kg,de azt nem a diétának tudhatom be,mert nem diétáztam,hanem mert elkaptam egy szalmonella vírust,ami 3 hétig gyötört.Egyébként a terhességem , teljesen panaszmentes mai napig.Na jó,most már azért érzem a baba súlyát,a hátamat viseli meg picit,mert rossz a tartásom,de ennyi bajom van össz-vissz eddig a 33 hét alatt.
MALI LOSINJ-kimaradt az életünkből,mert jött a pozitív teszt,és hát fontosabbnak tartottuk,hogy itt maradjunk,Gabi dolgozzon,és minden Tőle telhetőt megtegyen azért,hogy a babánk a megfelelő körülmények közé születhessen.Lemondtunk a nyaralásról a baba javára,de hát szerintem ez érthető.Majd egyszer bepótoljuk...
SZERETNI ÉS SZERETVE LENNI-úgy érzem,hogy a 2014-es év,oly módon összehozta a kapcsolatunkat,ami egyébként is jó volt,szerintem,de mint kiderült lehetett még fokozni.Belőlem a terhesség olyan dolgokat hozott felszínre,amiket ,lehet én magam sem tudtam magamról,sokan mondják,hogy nagyon sokat változtam,és csak is jó irányba..nem tudom...nem tudom magam külső szemmel nézni,hogy mekkora is ez a változás,de érezni én is érzem,hogy más lettem.Gabi azt mondta a napokban,hogy hiányozni fog neki a "pocakos Bogi" , de reméli,hogy ilyen maradok amilyen most vagyok,és akkor minden olyan szupi lesz. ?!
Gabi egyébként a legnagyobb alázattal viselte a terhességem nehezebben viselhető szakaszait,jobb Férjet nem is kívánhatnék <3
ÉS AMI NEM VOLT A LISTÁN , DE MEGTÖRTÉNTEK VELÜNK 2014-BEN
pozitívumok
- minden szülinapra készítettem valami finomságot
- Anyának sikerült feledhetetlenné tenni az 50. szülinapját
- sikerült sok receptet megosztani itt a blogon
- Gabi munkáihoz képest,sikerült gyakran elmenni valahová.Tengerpartra,állatkertbe,stb.
- lekvárokat főztem,és szörpöt is készítettem
- volt egy fotózásom,teljesen amatőr,de büszke vagyok rá,illetve én is beálltam a kamera elé,hogy meglepjem Gabit szülinapjára egy szexi sorozattal.
- magyar nőgyógyászt találtam itt Belgiumban
- elkezdtük fizetni a házikónk törlesztőjét,egyszer a miénk lesz! <3 <3 <3
- elkészült a 2014-es fotósorozatunk is,melynek a témája a köztünk lévő harmónia és Borisz baba várása volt
- idén Krisztiéket (aki a babavárós sorozatot készítette rólunk) és Nándiékat láttuk vendégül 4-5 napig,felüdülés volt társaságban lenni,köszönjük,hogy eljöttetek hozzánk!
negatívumok
- apa sztrokja :(
- kórházi biztosítás utáni ,fél éves rohangálás,de végül sikerült,csak nagyon stresszes volt végig járni az utat
2014. július 26., szombat
A ház
A szerződés megköttetett,jövő december 31-ig kell kifizetnünk a ház teljes összegét.A telek hatalmas,gyümölcsös szinte a fele a teleknek,van egy kis udvar rész is,és hát a ház.Nem volt jelentős számomra,hogy milyen a belső elrendezés,mert tudtam,hogy úgy is olyanná akarjuk majd varázsolni,amilyenek mi vagyunk,a mi ízlésünkre újratervezni és újjá építeni.Nagy fába vágjuk a fejszét,az egyszer szent...A házban villany,víz van,gáz nincs ,de az nem is fontos számunkra.Kaptam képeket tesómtól.A házat 20 éve nem lakják,csak a kert miatt jártak oda az eddigi tulajai.A képek alapján nagyon sok meló lesz,de nem bánjuk,így legalább tutira olyan lehet,amilyet megálmodtunk,ezt szívesebben verjük szét,mint egy felújított házat. Rengeteg fa van hátul,szeretnénk mindegyikből 1-et megtartani,de nem ennyit,számunkra ennyi,teljesen felesleges,gyepet,játszóudvart a gyerekeknek,és majd egyszer valamikor egy medencét is szeretnénk...majd....hát ezek a tények és az álmok,most pedig a rideg valóság,hogy ha évek múlva vissza olvasom,csodálni tudjam majd,hogy miből mi lett...

stílusában ez a nappali berendezés nem tetszik,de a gerendák a magas beltér most a lényeg,szerintem nagyon jó :)

utca front
udvar és kert
kaotikus állapotok bent

Hihetetlenül várom,hogy nekiessünk a rombolásnak,és az újjáépítésnek.Lesz egy kis hozzáépítés is,mert szerintem nem fog elférni minden a keskeny kis házban,bár még élőben belülről nem láttam,de kétlem,hogy minden elképzelésünket betudnánk zsúfolni.A jelenlegi bejáratnál van egy nagy diófa,azt szeretnénk megőrizni,de a hátsót szerintem kiiktatjuk,kell a hely a hálószobáknak....
Az utcafront is tök más lesz,a két ablak helyén,egy garázskapu lesz,tehát tényleg teljesen átfog alakulni,nehéz elmesélni az elképzelésem,inkább mutatom...
Ami hozzáépítünk majd,az a nappali rész,a diófa ahol van,ott képzelem el,hogy felhúzunk mögötte egy nappali helységet,és gyanítom,a hátsó ólak vagy mik,ahelyett lesznek majd hálók,mert azért ennyire nem hosszú a ház szerintem.Egy teli ablakos folyosót képzelünk el,illetve a nappaliból tolóajtós megoldással lehet majd a teraszra menni.A telek keskeny,de nagyon hosszú,tehát hátrafelé lehet bővíteni bőven,ha a hálószobák száma nem lenne elegendő ,vagy a tetőteret is beépíthetőre csináljuk majd,illetve a nappalit azt olyanra szeretnénk,hogy magas belterű legyen,hogy jó nagy karácsonyfát lehessen állítani majd minden évben. Minimál stílusban képzeljük el,de nem olyan mereven minimál,hanem mint ami most is van,olyan kis lakályos,Bogis&Gabis minimálban,aki ismer úgyis tudja mi a stílusunk.Illetve a nappali tetejét gerendásra szeretnénk,valami ilyen az elképzelés:
stílusában ez a nappali berendezés nem tetszik,de a gerendák a magas beltér most a lényeg,szerintem nagyon jó :)
Ez már stílusában is tetszik,de megint csak a magas beltér a lényeg,és nagyon tetszik,hogy sötét a mennyezet és világosak a falak...
A ház többi részén normális mennyezetet szeretnénk,csak ez a nappali rész volna kicsit extrémebb,de mivel apum ács,így nem fog gondot okozni a kivitelezés :)
Sok sok tervünk álmunk megvalósult eddig életünkben,most ez a legújabb,és mindent megteszünk azért,hogy mindez ne csak álom legyen!!!
2014. július 7., hétfő
Megváltozott nyár,megváltozott jövőkép
Mikor csíkos lett a teszt,már akkor tudtam,hogy az idei terveinket törölhetjük,mert van annál fontosabb.Se haza,se nyaralni nem megyünk,rossz volt közölni egyesekkel,de mikor mondtuk,hogy azért nem mert végre valóra válik az álmunk,akkor mindenkinek világos lett,hogy ennek így kell lennie.
Minden tartozásunkat vissza adtuk,sehova,senkinek nem tartozunk végre.Gabinak a közeljövőben 2 maszek is kilátásba van,minden olyan jól alakul.
Jobban nem is alakulhatna,ugyanis a másik álmunk is kezd körvonalazódni.Bár mi nem megyünk haza,de anyáék elintézik a ház papírjait,mi küldjük az első részletet,ugyanis részletre megveszünk egy felújítandó ugyan,de jó állapotban lévő házikót,nagy gyümölcsös kerttel és udvarral.Ami a legjobb az egészben,hogy abban az utcában van,ahol a Mamáék is és Keresztanyámék is és Barátnőmék is laknak.Jövő nyárra letelnek a részletek,és a magunkénak tudhatjuk.

Onnantól kezdve,ahogy a babánk megszületik,lesz 7 évünk arra,hogy rendbe tegyük a házikót,és,hogy annyi pénzt rakjunk félre ,amiből ha haza költözünk,tudjunk magunkkal kezdeni valamit.Nem titok,én szeretnék majd egy virágkötő,teremdíszítő tanfolyamot megcsinálni,amivel eltudok helyezkedni majd a vajdasági esküvői iparban :) Gabim fotózni szeretne majd,de ez majd még kiforrja magát...Hogy miért 7 év?Azt gondolom,hogy ha akkor költöznénk haza végleg,akkor még nem viselné meg annyira a gyermekünket az itteni elválás-kiszakítás és az otthoni beilleszkedés-sulikezdés.Szerintünk ebben a korban még tud alkalmazkodni,de később már necces volna,ha pl. tesómra gondolok.
Hát így állunk most,hogy a pocaklakó befészkelte magát,máris megváltoztatja a mindennapjainkat,nem,hogy a jövőnket.... de persze a legjobb dolgok ezek és nagyon boldogok vagyunk :)

bocsi a képek minősége miatt,de videóból vágtam ki és hát ennél jobbat nem is tudok jelenleg mutatni
Onnantól kezdve,ahogy a babánk megszületik,lesz 7 évünk arra,hogy rendbe tegyük a házikót,és,hogy annyi pénzt rakjunk félre ,amiből ha haza költözünk,tudjunk magunkkal kezdeni valamit.Nem titok,én szeretnék majd egy virágkötő,teremdíszítő tanfolyamot megcsinálni,amivel eltudok helyezkedni majd a vajdasági esküvői iparban :) Gabim fotózni szeretne majd,de ez majd még kiforrja magát...Hogy miért 7 év?Azt gondolom,hogy ha akkor költöznénk haza végleg,akkor még nem viselné meg annyira a gyermekünket az itteni elválás-kiszakítás és az otthoni beilleszkedés-sulikezdés.Szerintünk ebben a korban még tud alkalmazkodni,de később már necces volna,ha pl. tesómra gondolok.
Hát így állunk most,hogy a pocaklakó befészkelte magát,máris megváltoztatja a mindennapjainkat,nem,hogy a jövőnket.... de persze a legjobb dolgok ezek és nagyon boldogok vagyunk :)
2013. szeptember 17., kedd
Otthon töltött napok
Szóval,elmúlt az utóbbi 3 hét is,mint előtte már sok másik,de mégis másabb volt,mivel ezeket a napokat otthon töltöttük,és nem pedig itt Belgiumban.
Izgultam nagyon,hogy minden rendben menjen,épségben haza érjünk.Induláskor ,a parkolóból kitolatva megtörtént az első baj,kapásból egy oszlopnak tolatott,ripityára tört a jobb hátsó lámpa burkolat,annyira ideges lettem,hogy vagy az út 1/3-ig hozzá sem szóltam.De végül nagyon büszke voltam rá,mert néhány 10-15 perces pihenéssel végig lenyomta egyedül ezt a nagyon sok kilómétert.
Mikor hajnalban megérkeztünk,én már átestem a holtponton,és csak este aludtam végül,így eljutottunk még aznap egy Rúzsa Magdi koncertre is,
ami nagyon jól esett a lelkemnek,egyfolytában rázott a hideg,hogy otthon vagyok,és egy olyan valakinek a hangját ,az éneklését hallgatom,aki valószínűleg ugyan úgy meglehet hatva,hisz,Ő is ezt érezhette,hogy végre azoknak énekelhet ahol született,a Vajdasági embereknek.Teltek a napok,telis-tele voltunk programokkal,voltak betervezett programok,mint pl. nagyapámék,és anyáék egyben tartott arany és ezüst lakodalmuk,amit szűk körben egy nagyon hangulatos családias vendéglőben tartottunk,nagyon örültek az ajándékoknak,percekig megvoltak hatódva.
Unokatesóm lagzija is egy jó nap volt a sok közül,jó kis lagzi volt,finom volt minden,szép volt a pár,régen találkoztunk az Atyával is,eljött a vacsorára,és jókat beszélgettünk,sőt még táncoltunk is :) , jól eltelt az a nap is :)
Szegeden volt baráti találkozó,négyen jöttek el,de meglepődtem magamon,hogy nem hat meg különösebben,és örültem annak a négy embernek aki akart ,és találkozott is velünk.
Voltunk Gabim tesóival moziban és pizzázni is,a legkisebb tesója még csak 7 éves,és nem volt még se moziban,3D meg pláne,így egy igazi maradandó élményt szereztünk számára,és mi is élveztük a Velük eltöltött időt.
Egy másik napon pedig elmentünk a három sráccal Gabim legnagyobb öccsének a focimeccsére,és azután még lent a panelok közti focipályán sötétedésig fociztak a fiúk,tök jó volt látni őket.
Sok időt töltöttünk a barátainkkal,2 fiatal házaspárról van szó,Kriszti&Ati , Emese&Csaba és a kisfiuk Boti.
Krisztináék a szomszédban laknak ,Mamáékkal szemben,így sokszor ott tanyáztunk,
pizzáztunk,beszélgettünk,nevettünk,aludtunk is náluk,mindig olyan gyorsan telik az idő,mikor ott vagyunk,és mindig a könnyeinkkel küszködünk,mikor szétválunk,most sem volt ez másként.
Csabiéknál is voltunk látogatóba,nem terveztük az ott alvást,de már rájöttünk,hogy nem szabad tervezni,ha Csabiékhoz készülünk menni.Sütöttünk lángost,kint az udvaron,
Szegeden töltött napjain alatt szakítottunk időt olyan dolgokra is,amire nem igen szoktunk,de most fontosnak éreztem,és elmentünk a temetőkbe.Készítettünk 3 csokrot,egyet a Robcsikámnak,egyet Gabi tatájának,és egyet Csabinak,aki Gabi legjobb barátja volt.
Mindenki azt mondta,hogy ha álmodok vele,menjek ki hozzá,utána jobb lesz a lelkemnek.Hát kimentünk.Ott volt az anyukája is,és azt mondta,hogy mindig ott van.Rémes volt látni a megtört asszonyt,hisz Robi volt az egyetlen gyermeke.Nem sokat beszéltünk,mert egyszerűen nem jött ki hang a torkomon,csak sírtam és sírtam Gabi nyakába bújva mint egy kisgyerek,és ott állva,látva a sírját sem tudtam elhinni,hogy ennyi volt az élete,hogy nem jön többé felém széttárt karjaival,és nem nevetünk többé együtt.Nagyon nagyon hiányzik!
Kivittük a másik két csokrot is,ez a nap nem volt túl vidám,de jobb most egy kicsit,talán.
Míg szegeden voltunk,volt egy éjszaka amit egy panzióban töltöttünk,csak ketten,tök jó volt,semmi extrát nem kell elképzelni,jó volt egy kicsit csak ketten lenni.Ugyancsak Szegeden esett meg velünk az is,hogy állunk a város közepén a piros lámpánál,lámpa zöldre váltott,indulnánk,és a kocsi lefullad.Egyébként is már el volt cseszve a nap,mert anyáékkal úgy beszéltük meg,hogyha megyünk vissza Horgosra,a határátkelőn átsétál anya,a magyar oldalon talizunk,és átvezeti az autót,hogy ne tudjanak belénk kötni stb...így is volt,hívtuk anyát,hogy mennénk haza,jöhet a határhoz.Ekkor ő azt mondta,hogy nem jön át,mert nagyon sokan vannak,a kis határok meg nagy kerülők volnának.Egyszóval belesz.rt abba,hogy mi lesz velünk,hazajutunk vagy sem,gondolta nagyok vagyunk találjuk fel magunkat.Hát ez,ott,és akkor totál szétvitte a hangulatomat,tanácstalan voltam,hogy akkor most hova tovább,haza menni nem bírunk,szállásunk éjszakára egyenlőre kilátástalan,és erre még rá jött az is,hogy Szeged közepén lerohad az autó,úgy,hogy be sem indul.Fél 5 körül lehetett,és nagy mázlink volt,mert pont egy szerelőműhely mellett fulladtunk le,ami 5-ig volt nyitva.Betoltuk az udvarba,hogy megnézzék mi lehet a baj.Csütörtöki nap volt,én a pénteket már otthon terveztem,és erre azt közli a szerelő,hogy hétfőn tudnak vele mit kezdeni,addig teli vannak munkával.De a generátor ment tönkre,ami valószínű,hogy 50 ezer forint lesz vagy több.Na ekkor úgy éreztem,hogy egy levél xanax sem hatna,olyan ideges voltam már.Végül megoldódott ,hogy hol aludjunk az éjszaka,a kocsit ott hagytuk a szerelőnél,és úgy terveztük,hogy reggel majd vonatra szállunk,és úgy megyünk át Horgosra.De este még összefutott Gabim az apukájával,és Ő ajánlotta,hogy van egy srác,aki huszonéve szereli a trolikat Szegeden,az Ő kocsiját is Ő szokta javítani,vigyük ahhoz,biztos olcsóbb lesz.Így másnap reggel,mikor nyitott a szerelő bementek a kocsinkért,és átvontatták a troliszerelős sráchoz,aki azt mondta,hogy fele annyiból is kijön a költség mint amit amott akartak lehúzni rólunk.Így hát az autó Szegeden maradt,immár az olcsóbb mesternél,mi meg zötyögtünk haza a vonaton.
És a legjobb ami történhetett,azok az ízek amik itt nagyon hiányoznak....
A sült kolbász,a pizzák,a lángos,a halászlé,a birkapöri,a lakodalmi menüsorok,a torták,a fagyik,a házi sütik,a hekk a piacon,a zöldségek és a gyümölcsök íze és illata,a boci tejivó isteni túrógombóca :) , a sok mosoly,a sok nevetés,a sok megható pillanat,az öröm pillantások,a búcsúkönnyek és minden,minden jó volt most <3
a babaprojekttel kapcsolatos otthoni történések a babás blogomban,az egy külön történet :)
Izgultam nagyon,hogy minden rendben menjen,épségben haza érjünk.Induláskor ,a parkolóból kitolatva megtörtént az első baj,kapásból egy oszlopnak tolatott,ripityára tört a jobb hátsó lámpa burkolat,annyira ideges lettem,hogy vagy az út 1/3-ig hozzá sem szóltam.De végül nagyon büszke voltam rá,mert néhány 10-15 perces pihenéssel végig lenyomta egyedül ezt a nagyon sok kilómétert.
Vikitől kaptunk angyalszárnyat,hogy vigyázzon ránk a hosszú úton! <3
ami nagyon jól esett a lelkemnek,egyfolytában rázott a hideg,hogy otthon vagyok,és egy olyan valakinek a hangját ,az éneklését hallgatom,aki valószínűleg ugyan úgy meglehet hatva,hisz,Ő is ezt érezhette,hogy végre azoknak énekelhet ahol született,a Vajdasági embereknek.Teltek a napok,telis-tele voltunk programokkal,voltak betervezett programok,mint pl. nagyapámék,és anyáék egyben tartott arany és ezüst lakodalmuk,amit szűk körben egy nagyon hangulatos családias vendéglőben tartottunk,nagyon örültek az ajándékoknak,percekig megvoltak hatódva.
Unokatesóm lagzija is egy jó nap volt a sok közül,jó kis lagzi volt,finom volt minden,szép volt a pár,régen találkoztunk az Atyával is,eljött a vacsorára,és jókat beszélgettünk,sőt még táncoltunk is :) , jól eltelt az a nap is :)
Szegeden volt baráti találkozó,négyen jöttek el,de meglepődtem magamon,hogy nem hat meg különösebben,és örültem annak a négy embernek aki akart ,és találkozott is velünk.
Voltunk Gabim tesóival moziban és pizzázni is,a legkisebb tesója még csak 7 éves,és nem volt még se moziban,3D meg pláne,így egy igazi maradandó élményt szereztünk számára,és mi is élveztük a Velük eltöltött időt.
Egy másik napon pedig elmentünk a három sráccal Gabim legnagyobb öccsének a focimeccsére,és azután még lent a panelok közti focipályán sötétedésig fociztak a fiúk,tök jó volt látni őket.
Sok időt töltöttünk a barátainkkal,2 fiatal házaspárról van szó,Kriszti&Ati , Emese&Csaba és a kisfiuk Boti.
Krisztináék a szomszédban laknak ,Mamáékkal szemben,így sokszor ott tanyáztunk,
pizzáztunk,beszélgettünk,nevettünk,aludtunk is náluk,mindig olyan gyorsan telik az idő,mikor ott vagyunk,és mindig a könnyeinkkel küszködünk,mikor szétválunk,most sem volt ez másként.
Csabiéknál is voltunk látogatóba,nem terveztük az ott alvást,de már rájöttünk,hogy nem szabad tervezni,ha Csabiékhoz készülünk menni.Sütöttünk lángost,kint az udvaron,
Botiztunk <3 ,
dumálgattunk,Csabi kb. végig mutatta a jelenlegi munkáit,ugyanis esküvői videós,és nem bírja megállni,hogy nem mutizza meg,hogy akkor abban a pillanatban min dolgozik,de mi nem bánjuk,így szeretjük amilyen :)Szegeden töltött napjain alatt szakítottunk időt olyan dolgokra is,amire nem igen szoktunk,de most fontosnak éreztem,és elmentünk a temetőkbe.Készítettünk 3 csokrot,egyet a Robcsikámnak,egyet Gabi tatájának,és egyet Csabinak,aki Gabi legjobb barátja volt.
Mindenki azt mondta,hogy ha álmodok vele,menjek ki hozzá,utána jobb lesz a lelkemnek.Hát kimentünk.Ott volt az anyukája is,és azt mondta,hogy mindig ott van.Rémes volt látni a megtört asszonyt,hisz Robi volt az egyetlen gyermeke.Nem sokat beszéltünk,mert egyszerűen nem jött ki hang a torkomon,csak sírtam és sírtam Gabi nyakába bújva mint egy kisgyerek,és ott állva,látva a sírját sem tudtam elhinni,hogy ennyi volt az élete,hogy nem jön többé felém széttárt karjaival,és nem nevetünk többé együtt.Nagyon nagyon hiányzik!
Kivittük a másik két csokrot is,ez a nap nem volt túl vidám,de jobb most egy kicsit,talán.
Míg szegeden voltunk,volt egy éjszaka amit egy panzióban töltöttünk,csak ketten,tök jó volt,semmi extrát nem kell elképzelni,jó volt egy kicsit csak ketten lenni.Ugyancsak Szegeden esett meg velünk az is,hogy állunk a város közepén a piros lámpánál,lámpa zöldre váltott,indulnánk,és a kocsi lefullad.Egyébként is már el volt cseszve a nap,mert anyáékkal úgy beszéltük meg,hogyha megyünk vissza Horgosra,a határátkelőn átsétál anya,a magyar oldalon talizunk,és átvezeti az autót,hogy ne tudjanak belénk kötni stb...így is volt,hívtuk anyát,hogy mennénk haza,jöhet a határhoz.Ekkor ő azt mondta,hogy nem jön át,mert nagyon sokan vannak,a kis határok meg nagy kerülők volnának.Egyszóval belesz.rt abba,hogy mi lesz velünk,hazajutunk vagy sem,gondolta nagyok vagyunk találjuk fel magunkat.Hát ez,ott,és akkor totál szétvitte a hangulatomat,tanácstalan voltam,hogy akkor most hova tovább,haza menni nem bírunk,szállásunk éjszakára egyenlőre kilátástalan,és erre még rá jött az is,hogy Szeged közepén lerohad az autó,úgy,hogy be sem indul.Fél 5 körül lehetett,és nagy mázlink volt,mert pont egy szerelőműhely mellett fulladtunk le,ami 5-ig volt nyitva.Betoltuk az udvarba,hogy megnézzék mi lehet a baj.Csütörtöki nap volt,én a pénteket már otthon terveztem,és erre azt közli a szerelő,hogy hétfőn tudnak vele mit kezdeni,addig teli vannak munkával.De a generátor ment tönkre,ami valószínű,hogy 50 ezer forint lesz vagy több.Na ekkor úgy éreztem,hogy egy levél xanax sem hatna,olyan ideges voltam már.Végül megoldódott ,hogy hol aludjunk az éjszaka,a kocsit ott hagytuk a szerelőnél,és úgy terveztük,hogy reggel majd vonatra szállunk,és úgy megyünk át Horgosra.De este még összefutott Gabim az apukájával,és Ő ajánlotta,hogy van egy srác,aki huszonéve szereli a trolikat Szegeden,az Ő kocsiját is Ő szokta javítani,vigyük ahhoz,biztos olcsóbb lesz.Így másnap reggel,mikor nyitott a szerelő bementek a kocsinkért,és átvontatták a troliszerelős sráchoz,aki azt mondta,hogy fele annyiból is kijön a költség mint amit amott akartak lehúzni rólunk.Így hát az autó Szegeden maradt,immár az olcsóbb mesternél,mi meg zötyögtünk haza a vonaton.
És a legjobb ami történhetett,azok az ízek amik itt nagyon hiányoznak....
A sült kolbász,a pizzák,a lángos,a halászlé,a birkapöri,a lakodalmi menüsorok,a torták,a fagyik,a házi sütik,a hekk a piacon,a zöldségek és a gyümölcsök íze és illata,a boci tejivó isteni túrógombóca :) , a sok mosoly,a sok nevetés,a sok megható pillanat,az öröm pillantások,a búcsúkönnyek és minden,minden jó volt most <3
a babaprojekttel kapcsolatos otthoni történések a babás blogomban,az egy külön történet :)
2013. május 9., csütörtök
2012. augusztus 28., kedd
Első házassági évfordulós kreatív fotózásunk
A szalmabálánál:
Az aszfalton az autópályánál a határföldeknél:

Az út melletti bodzásban:
Egy szőlőkertben:
A vasútnál:
Naplementekor és utána:

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)