2013. november 21., csütörtök

Ákosról és Rólam

Ákos a testvérem,és,hogy miért  írok most csak Róla?
Ma van a 18.  születésnapja.Úgy  érzem megérdemel  egy   önálló posztot.
Ákos 1995.november  21-én  született,nagy hó volt és hideg tél elé néztünk az évben.
Én  akkor voltam 7 éves ,elsős kislány,és minden vágyam   volt egy testvér.Anyát  mindig  azzal  fúrtam,hogy lopni fogok egy kisbabát a  bolt elől ha nem  lehet tesóm.Anya  mindig  a gólyára  fogta a  dolgot,télen  mindig azt mondta,hogy majd tavasszal,ha jönnek a  gólyák,akkor  biztos hoznak nekem is  egy tesót,de jött a  tavasz  és  vele  együtt a gólyák  is,de a  tesót  nem hozták.Ekkor  jött mindig az,hogy majd talán jövőre...
Ekkor még  ovis  voltam,aztán az oviban  megkérdeztem  ezt a tesó  dolgot  az óvónénitől,és Ő  méltóztatott felvilágosítani,hogy nem a  gólya hozza a  tesót,mikor haza  mentem több  sem kellett ,  elmeséltem  Anyának  mit  mesélt az óvónéni,innentől  kezdve többé nem fogta a  gólyákra a dolgot.
Szóval  7  évet vártam  mire végre az én  anyukámnak  is pocakja lett,de  végig  a  9  hónap  alatt titkolta,hogy húgom   vagy öcsém  lesz,meglepetésnek akarta,ha  jól  emlékszem én végig  kislányt szerettem  volna,hogy majd együtt  tudjunk játszani. Aztán eljött a   nagy nap,és az életünkbe pottyan  Ákos.
(Én ,   Tatám , Ákos a  karjában , Heni barátnőm, és Mamám)

Nagyon izgatott voltam,hogy láthassam végre,bementünk a  kórházba  anyához mutatta is az üvegfalon keresztül,hogy melyik a tesóm,de  annyi baba volt  ott,hogy  nem tudtam  ,hogy melyikre is  gondol,mind olyan  egyformának tűnt,így végül  is  akkor  láttam  először  mikor hazajöttek.Azt  gondoltam  ,hogy ha haza érnek egyből leülünk játszani,és sosem hagyjuk abba....de nem  így volt,Ő csak aludt és aludt,néha evett  mikor éhes  volt,de eleinte csak aludt  meg sírt.Nem  mondta anya,hogy   ilyen   sokat fog aludni és  sírni,teljesen letörtem,és csalódott  voltam,hogy nem  azt kaptam  amire számítottam.Aztán  sem  volt túl  fényes  a  viszonyunk,vagyis Ő  nagyon  szeretett volna engem,de én sokáig éreztem azt a csalódottságot,és mikor  meg már  Ő kereste az én társaságom,akkor meg  én voltam  teljesen elfordulva  tőle,így  ment ez 8 éves koráig.Sajnos  nem voltunk oda  egymásért egész addig.
8 éves   korában jött egy 3.  személy közénk,a  Férjem,azt gondolom,hogy Ő változtatta meg a kapcsolatunkat,Ő  nyitotta fel a szememet,hogy a testvér az egy kincs,meg kell becsülni,szeretni.No azért nem  ment  ez rögtön ,kellettek évek,hogy elfogadjam,felfogjam,hogy mennyire jó is az ,ha megadatik ,hogy testvéremnek szólíthatok  és érezhetek valakit.Sok sok csínytevés  volt  az évek alatt egymás  ellen,de sok  sok  olyan dolog is,amikor az élet úgy adta,hogy örömet tudtam neki szerezni,váratlanul is akár,például mikor  egyáltalán nem számított  arra,hogy a 8.-os ballagására anyán és a nagynénéméken kívül  bárki is elmegy,ugyan  is ,akkor én  már itt  laktam  kint  Belgiumban,Apa  Németországban  dolgozott,Anya és Ő laktak már csak otthon,és én is csak álmodni  mertem,hogy valahogy haza tudok menni,de aztán a Férjem csak meglepett engem is a repjeggyel,és aztán én  meg megleptem  Ákost a  ballagásán,nagyon megható pillanat  volt,de  szerintem nem csak nekem.

Mára elképzelhetetlennek tartom,hogy ne legyen az életem része.Bármilyen is volt  a  kapcsolatunk régen,még  mikor mind a  ketten gyerekek voltunk,mostanra azt  gondolom,hogy nélkülözhetetlen az  életemből,a mosolya,a  hangja,a lazasága,a  mindene,mert Ő  a  tesóm  és mert szeretem <3







 "A testvér   különleges része mindazon dolgoknak,mit szíveddel szeretsz"

Isten éltessen Ákos! <3


egyik ajándéka:
http://www.youtube.com/watch?v=IZAy1JAF6gs
a másikról majd egy külön bejegyzés lesz ;)

2013. november 18., hétfő

Van nekem egy Barátnőm

Krisztina  balról , én jobbról  A  LÉPCSŐJÜKÖN

Van nekem  egy barátnőm.Egy  évben  születtünk,Ő az idősebb,de ez soha nem  számított,csecsemő korunk  óta tart  ez  az egymáshoz való láthatatlan kötődés.Nem  mindig  volt  a kapcsolatunk ennyire szoros  mint  most,de ha sokáig nem  találkoztunk,akkor is  ott tudtuk folytatni mindig,ahol  abba  hagytuk.

én balról , Krisztina jobbról 
Pár  éve kezdődött életében  a nagy változás,mikor megismerte (a most már Férjét) Atit. Olyan jó volt látni  a  lelkemnek,hogy végre boldog,végre  megtalálta azt az embert akivel kölcsönösen megérdemlik  egymást,aki a tenyerén  hordozza,aki  a lelkét simogatja, aki a társa,aki a szerelme.

Nem sokkal  később mikor  megtudtam,hogy készülnek  életük nagy  napjára,az esküvőjükre,már akkor  tudtam,hogy  mindenben támogatom  amiben csak tudom  Őket,nagyon vártam a  napjukat,hazautaztunk és szinte elszakíthatatlanul ott  voltam mellette  ha  kellettem,bármiben is.Mikor   először  mutatta  a ruháját,mikor elmondták  elképzeléseiket,terveiket,mikor  elkészíthettem  a nekik szánt apróságaimat,mikor díszítettük a termet,mikor már a lagzi  előtti  nap  pénteken fáradtan lefekvés előtt A LÉPCSŐN elsírta  magát,hogy  hiányzik  neki az  apukája,mikor  az éjszaka , az izgalomtól vagy a  melegtől , illetve a  szomszéd  rekedt kutyájától , de nem sokat bírtunk aludni,és másnap mikor  jött  a  sminkes,a  fodrász,és készült,mert  Ő  volt  a menyasszony,hát  szóval  ezek a vissza  nem  térő pillanatok,ezek  azok amik  míg élek  ott  lesznek  a  szívemben,és az övében is.Csak,hogy a közelmúlt leglényegesebb lelki összetartozásról írjak,mert  ugye babkorunk óta nem csak  ez van,számtalan,de mióta Atival  van,sugárzik  és  boldog,független attól,hogy még így sem mondható  könnyűnek az élete,de nagyon büszke vagyok  Rá <3
Mikor a  Pap bácsi  is  megkönnyezte szerelmüket

Tegnap   este megint  jött egy olyan pont a kapcsolatunkban , ami oly magasságokba emeli a barátságunkat,hogy nem is tudom,hogy lehet e  még  fokozni a dolgot. Skype-on beszéltünk:

Kriszti&Ati:  Jöttök haza a  nyáron ,ugye?
én: Gondolom , igen.Miért?
Kriszti&Ati: Hát tudod Te!
én: Nem  tudom  esküszöm,na mondjátok már.-Hatalmas a fejemet körbeérő mosoly,magam  sem tudom  miért,de  majd  ki csattantam,lehet a kíváncsiság miatt vigyorogtam  mint a tejbetök.
Kriszti&Ati: Hát biztos  sejted ha ekkora  a  vigyor az arcodon.
én: Esküszöm ,hogy fogalmam sincs.
Kriszti&Ati: Haza  kell  gyertek,mert babát  kell dajkálnotok júliustól!
én : :'-)  :'-)  :'-)  :'-)  - a boldogság könnyei ömlöttek szemeimből-komolyan?Gratulálok,Úr Isten,gratulálok.

Mire kinyögtem  a szavakat már  mind a hárman sírtunk.Hát  ilyen sírós  bagázs vagyunk  Mi,ez van :) Gabim ekkor még  dolgozott, míg vártuk,hogy haza jöjjön  folytatódott a beszélgetés,és a  következő dolog volt  az ami tetőzte a tetőzhetetlent,mert egyértelműen Ránk gondoltak,hogy legyünk  a babájuknak  a  keresztszülei.
Nem  tudom  megfogalmazni,hogy  mennyire  jól  esett,hogy Rám/Ránk esett a választásuk,azóta  minden percben  Rájuk  gondolok,egyszerűen  nem  tud  máson járni az agyam ,  nagyon nagyon boldog vagyok,hogy a  Barátnőm ,és ,hogy van Nekem.

Nagyon nagyon az elején van,számukra is nagyon  friss a hír,a tudat,a  minden  elsősorban lelki  része a dolognak,egyenlőre büdös a kávé,büdös  a  cigi,és  már  hízott másfél  kilót :) , és 5.hétben van,kezdődik az émelygés  is,de jól van  és sugárzik a boldogságtól,és nagyon nagyon édes :)

Szóval van Nekem egy Barátnőm,akire nagyon de  nagyon büszke vagyok,és  nagyon de nagyon várom,hogy lássam,és átölelhessem,és újra és újra láthassam ,hogy mennyire szeretik  egymást Atival,és ,hogy a  karjaimban tarthassam a szerelmük és  az életük  értelmét aki az én  Kereszt gyermekem  lesz.Mindennél jobban várom <3

2013. november 12., kedd

Körvonalazódnak a részletek

A raklapok már pihennek,száradnak,várják a sorukat,tapéta lerendelve,a lámpások készre festve.

Eddig itt tartunk az átalakulással,körülbelül a jövőhét végén megejtünk  majd egy ikea látogatást,hogy megvegyük a raklapok kiegészítőit.
Végül az előszobában 2 darab lesz,amit olyan kék színű festékkel fogok lekenni,mint a fal,falfestékkel kenem majd,így matt marad,és megmarad a rusztikus hatása  is,mert se csiszolni se semmit nem fogok vele,a festésen kívül,szerintem így is  szép lesz.
Felül lesz az akasztós ,ahová a kabátokat,sálakat fogjuk  akasztani,illetve tervezek egy polcot a raklap fölé,azon lehet majd a táskáimat sorakoztatni.A felső raklapra fogjuk rakni a tükröt,is,majd ha már fent lesz a falon akkor fogom kitalálni,hogy mi hova is kerüljön rajta,de tervezek rá egy sínt akasztókkal,egy mágnes"lécet" a kulcsoknak,két rácsos tartót sálaknak,ezeket néztem ki:















a sálaknak ezt gondoltam
















kampó 1.















kampó 2.
















mágnes a kulcsoknak















sín a kampóknak

Az alsó raklapra az éppen szezonális cipőket szeretném majd rakni,amiket éppen hordunk.Valahogy így képzeltem:
ehhez nem kell semmi kiegészítő,csak maga a raklap,illetve persze azt is  lefestem majd.
Amit viszont szeretnék alá,az egy széltében megfelelő  csepegtető tálca,amit  kavicsokkal raknék tele.Még  ki kell találnom,hogy mi lehetne az az eszköz ami  ennek a célnak megfelelne,mert szeretném ha keskeny lenne,de  hosszában pedig akkora ,vagy csak közel  akkora  mint a raklap.És  persze ne  engedje át a  vizet,és legyen pereme is.Jó  kis fejtörő,várom az ötleteket,mert nekem  leblokkolt  az agyam....  :)
Az alap ötlet innen ered:


A konyhába , mint korábbi bejegyzéseben említettem ,2 db raklap fog kerülni,egyik függőlegesen,direkt a falra,a másik merőlegesen rá,aminek a  külső részét lánc fogja tartani.Fehérre fogom  lekenni  őket,és  ezekre is  ugyan azt a sínt,kampókat, mágnest,csak  jelen esetben a késeknek,fogjuk vásárolni  mint amiről  fentebb vannak  képek,illetve a  kosárka helyet  itt kaspók fognak  majd helyet kapni,ilyen-olyan apróságok tárolására. (a fehér)
Valamint a  felső  függő raklapról csipkeszegélyű  kaspót fogok 

lógatni,fűszernövényt tervezek bele tenni,illetve a lécek közé fogom dugni a talpas poharakat.

Az étkezőbe a legegyszerűbb vitrint néztem  ki,azoknak a  poharaknak amiket ritkábban használunk,hogy ne annyira porosodjanak , 
illetve az egyik polcra szeretnék egy kis  mini cukorka&csoki polcot,kinéztem hozzá két  üveg tárolót,meg a pralinéknak egy csipkeszegélyű tálcát:



















A falra a megfelelő ajtót még nem találtam meg a fotósajtó  megvalósításához,de rajta vagyok nagyon,remélem minél előbb meglelem,ebből jött az ötlet:
 Mindenképp megfogom valósítani,de sajnos a használt boltban nem volt ilyen vagy ehhez hasonló ajtó,de nem  adom fel :)









 Viszont a  bortartóhoz megvannak a  raklapok,ilyenek  lesznek majd csak fehérek és  pohártartó nélkül:





A nappaliba  már kinéztem  a ládát,de  a könyveknek régi masszív almás ládákat szeretnék majd,ilyeneket:
Régebbről  emlékszem egyszer voltak  a használt boltban ilyenek,és tök olcsó volt,bánom,hogy akkor nem vettük meg,mondva,hogy majd egyszer jó lesz valamire,pedig nagyon szemeztem már akkor is velük....persze azóta nincsenek már  ott,így eszembe jutott,hogy ebay-en is szétnézek,hátha van a környéken valahol.Remélem találok :)
Nagyon várom,hogy megérkezzen a tapéta és elkezdhessük a munkálatokat :)
Utána pedig kezdhetem  a karácsonyi lázadást :P :P :P szupi  lesz a karácsony ebben biztos vagyok,de erről majd később  írok ;)

2013. november 11., hétfő

Ölelkezzünk Bruggeben

Hivatalosan november 7-én voltunk 10 éve együtt,de  ilyen-olyan nehézségek miatt,az ünneplést,a romantikázást  áttettük vasárnapra.
Nem volt  betervezett program,nem voltunk sehol időhöz kötve,szóval reggel aludtunk vagy 9-ig :)
Felébredtünk,megreggeliztünk,elszaladtunk anyuékhoz tiszta ruháért,mivel ott mosunk most már 1 hete,mert az én gépem benyomta az uncsit,talán majd a héten már jön a szerelő...és ezek után elindultunk.Előtte azért néztem neten parkolóházat,annak a címét bepötyögtük a gps-be és már suhantunk is.

Ahogy a városba értünk,tátva maradt a szám,a csipkézett háztetők látványától,a lovas hintók úgy közlekedtek mint az autók,megszokott dolog,és nem gondoltam,hogy ennyire sok ember lesz,és azt sem gondoltam,hogy ilyen nagy ez az egész.




Megtaláltuk a parkolóházat,volt is hely,bár ezen csodálkoztam.És a végén derült ugyan ki,de ez is nagyon pozitív azt hiszem,hogy a város közepén parkolva csak 1€-s a  parkolási díj/óra.Szerintem ez azért nagyon barátságos ár,mert Antwerpenben pl. sokkal drágább azt hiszem,ott 3 óráért fizettünk 8€,itt pedig 5 órát töltöttünk el,és 5,10€ fizettünk :)

Elindultunk hát felfedező utunkra,célba vettünk egy kiszemelt utcát,és gondoltuk csak kikötünk valahol :)
Mentünk igazából a tömeg után,azt gondoltuk,ők biztos tudják merre mennek :P Először egy piactéren keresztel vezetett utunk,de ott bele is botlottunk az első olyan dologba amiről Brugge híres a csipke kirakatba.Akkor még az elsőbe,de aztán persze észre vettük,hogy kb. minden 3. kirakat csipke bolt,de nem bántuk,annyira szépek voltak,hiába volt szinte mindenütt ugyan az a kínálat,mármint csipkéből,majdnem mindegyiknél megálltam ,nagyon szépek voltak tényleg :)

















Persze rögtön az első bazárosnál meg kellett állni,és hűtőmágnest venni ,végül vettünk 3-mat is,3 épületeset,aminek az aljában a bolt a 3 fő szimbólumot ábrázolja,a csokit,a sört,és a sült krumplit.De csipke nélkül nem szerettem volna eljönni,így én választottam egy "G" betüt a kulcscsomómra,Gabi meg egy "B"-t :)
De voltak nagyon szép csipkés ruhájú porcelán babák is,és nem is voltak drágák,legközelebb biztos választok majd 1-et :)
Ebben a kis utcában láttuk  meg az a csokiboltot is amihez hasonlót utána sem láttunk,voltak boltok,de mindenke 2 más volt a stílusa,de én ebbe szerettem volna bemenni,mert ez olyan igazi mesebeli csokiboltnak  tűnt <3
És  hát igen,a választásunk jónak bizonyult,mert  Gabi csak azt mondogatta,hogy mit szeretnék,válasszak,de én csak nézelődtem,topogtam,a nyálam nem  csurgott,de csak azért mert erősen koncentráltam,hogy a szám ne nyissam ki :) Mire végre  erőt vettem magamon,hogy  nyál fojtva  megszólaljak,hogy melyikből is szeretnék kérni,eltelt vagy negyed óra :D Felsorolni sem tudnám,hogy  mik voltak ott,és  mennyi,és milyenek,egyszerűen lélegzet  visszafojtva bámultam őket,gyönyörű volt mind :)






















Itt a  csokivásárlás úgy működött,hogy kérdezték,hogy celofán  csomagolásba kérjük  vagy dobozkába,mi a  dobozra szavaztunk,ekkor  lehetett választani  3  méretű dobozból,a legkisebbet választottuk,az volt 12€ valamennyi,nem emlékszem  pontosan,és kerekítsünk,a 13€-s  dobozkába olyan csokikat raktak  és annyit amennyit mondtunk.

















Mindegyik  ízből  kértünk kettőt,és  így  is  maradt egyetlen egy csokinak hely a dobozkában,szóval  bővel elégnek  bizonyult a legkisebb doboz,és hát nem tudom  szavakkal  leírni,hogy mennyire finomak voltak,bár még csak 1-2 kóstoltam belőlük,de hát na...nem hiszem,hogy létezhet ennél finomabb csokoládé a világon.
Egy  másik pult mögül is  válogattunk volna,de mondta az eladó hölgy,hogy vannak nekik készen becsomagolt vegyesen összeválogatott dobozaik,abból is 3 méretű,abból is csak szerényen a  legkisebbet vásároltuk  meg de hát atyaééééééég.....

















leírhatatlan volt,mind a bolt,mind a csoki látványa,és íze is....a kis  apró bonbonokon kívül,vettünk még táblás csokikat is,választottam én 3-mat és Gabi is :)


Én a  levendulás,csillagánizsos és cuberdon belga cukorkás csokikat választottam,Gabim pedig babelutte (karamell cukorka) csokit ,mentás csokit és a szintén belga ,híres  keksz  a speculoos darabkás csokit választotta 3-nak.

A  táblás csoki gyönyörű csomagolása:
                         
                       

Kilépve újra a macskaköves utcácska köveire ,hátunk mögött a varázslatos csokibolttal ,egyszerűen hihetetlennek tűnt az egész,hogy ilyen valóban van,létezik,nem  csak  a  filmekben és a mesékben.Régen kedvenc  filmem volt A csokoládé című film,Franciaországban játszódik a történet,melyben egy nő a lányával vándorol folyton  az északi széllel,és városról városra mindig nyit  egy csokiboltot,amit az emberek rossz szemmel néznek,mert akkoriban minden mi  picit is jó volt,ami pici kis élvezetet nyújtott az embereknek az bűn volt,és így a csoki is,főleg böjt idején.Na de aki nem látta annak nem mesélem tovább a történetet,mert nagyon szép kis film,és ,hogy ne kanyarodjak el nagyon a témától,szóval mindig is szerettem volna elmenni egy ilyen boltba ,amilyen a filmben is van,és ez most valóra vált <3

Folytatva sétánkat az ókori falak között,egy gyönyörű szép sütemény-teasütemény bolton akadt meg a szemünk.Nem  akartam bemenni,mert hát egyszerűen nem  lehet szavakat találni erre a városra,hogy  milyen,nem lehet éhesen menni,és az édesszájúakra igen veszélyes,de  végül csak  bementünk,de csak megnéztük a sütiket,visszafogtam  magam,csakis a szememen keresztül faltam  fel a világot :) Mikor a kijárat felé vettük az irányt,leszólított  minket egy eladó  fiú,hogy: "Sziasztok!Megkóstoljátok a  teasüteményt?"-magyarul beszélt,magyar srác nyújtotta a  díszes dobozt felénk,és naná,hogy nem bírtam ki,hogy ne kóstoljam meg.A sütemény belseje töltve volt mogyorókrémmel,omlós volt ,de roppanós a külseje,Isteni.Aztán még  beszélgettünk pár szót a fiúval,mondta,hogy nem régóta dolgozik ott,de azóta még nem találkozott magyarokkal,és látszólag nagyon örült :) Telefonszámot cseréltünk,és megbeszéltük,hogy ha van  kedvük a párjával,akkor majd találkozhatunk is akár :)
ebben a sütiboltban dolgozott a  magyar fiú :)

Mikor kiléptük a boltból elkezdett szakadni a jeges eső,szerencsére előtte az ajándékboltban vettünk egy esernyőt,és így megúsztuk szárazon a kirándulást :) Nem  sokáig esett,mentünk szerintem 1,5-2 utcányit és már el is állt,de azért eléggé esett abban a pár percben is,meg is  ijedtem,hogy akkor  most mehetünk is haza,ennyi volt a vasárnapunk?! de  nem így lett hál'Istennek.
A levegőben az eső illat mellett  erősen érződött még amúgy a gofri illata,melyet szintén minden 4-5. ház aljában meglehetett kóstolni,melegen,frissen,sok-sok tejszínhabbal a tetején,friss gyümölcsökkel,csokiöntettel,nagyon jól néztek ki,és az illata is nagyon csábító volt,de ellen bírtam állni,de a  látványával  is jól  laktam szinte :)
Az esernyő alatt álldogálva beütöttük a gyalogos gps-be a világ egyetlen sült krumpli múzeumának a  címét,és pár méterre tőle álltunk,vicces volt,majdnem elmentünk mellette,nem  egy könnyen észrevehető,de mikor meglátod hirtelen,rögtön tudod,hogy biztosan az-az  az épület.Bementünk hát.Gabi imádja  a  sült krumplit,én kevésbé,de  a  belga sült krumplinak valóban nincs párja  kerek e világon.A titkuk,hogy birkafaggyúban sütik a krumplit.Elősütik,hagyják  hűlni,és  3 perc alatt  készre sütik  extra forró faggyúzsírban.A  belépő nem volt  vészes , 6€ volt a felnőtteknek,de kaptunk kupont is,amit beválthattunk a végén a sült krumpli kóstolásnál.Biztos érdekes dolgok voltak írva teremről-teremre a burgonyáról,sajnos elolvasni nem tudtuk,illetve voltak kiállítva a burgonyákon kívül még eszközök is,a kezdetleges dolgok,amikkel vetették  illetve ásták ki a terményt a  földből,voltak kiállítva krumpli bogár fajták,illetve azok  a  rovarok amik tönkre teszik  a növényt, az össze krumpli faj,annak az össze virágzata,fotókon ábrázolva,illetve üveg gömbökbe .
 Pár teremmel arrébb,már nem a  termelésről voltak  kiállítva dolgok,hanem ,hogy milyen eszközökkel szeletelték,pucolták először a krumplit,milyenek voltak  az első krumpli  sütők,edények,kezdetleges  fritőzök.Voltak hangszerek is krumpliból.Volt egy régi kocsi is,amibe belehetett menni,hogy régen milyen volt a  frituur-ös kocsik:
Mára már kicsit sokkal  korszerűbbek,de  alapjaiban véve ugyan ilyen,ugyan úgy készül mint több  száz éve már.Érdekes  volt  látni,hogy milyen  változáson ment keresztül a  krumplis  kis  műanyag  villa,milyen  volt az első,és  milyen  most,de voltak  kiállítva bekeretezett zsíros kockamintás konyharuhák is :P , illetve festmények,hogy évszázadokkal ezelőtt milyenek voltak a frituur-ös -akkor még lovaskocsik-és most milyenek.Sok  sok érdekesség volt  , nekem nagyon tetszett :)

















És hát el  nem  mentünk volna  kóstoló nélkül,kihagyhatatlan szerintem,mondom  ezt úgy,hogy nem vagyok sült krumpli rajongó,csak a belga  sült  krumpli rajongója :))))



Ezután  a csokimúzeumba  szerettünk volna elmenni,el  is mentünk,de kint  állt  az ajtó előtt a sor  vége,így  kihagytuk  a  dolgot,de  vissza fogunk térni,és megfogjuk nézni,biztos  érdekes,de akkor  jobban volt  kedvünk várost nézni :) De  azért készült kép kívülről az épületről :

Innentől kezdve tényleg céltalanul mentünk tovább,és  nézegettük az épületeket,a lovashintókat,a  csónakázókat,a hattyúkat,sétáltunk  jó sokat :)
















Sétán során benéztünk egy  sörgyár  udvarába is,legalábbis azt  gondoljuk,hogy az lehetett,hangulatos kis belső udvar,terasszal,kiülős résszel,tök szép volt:
Ide nem  mentünk be,de  azért megfordultunk sör  boltokban is,felfoghatatlan,hogy mennyi féle sörük van a belgáknak.És mindegyikből van barna,félbarna,és a normál,abból is alkoholos+mentes,na meg ízesített is akad szinte  mindegyikből,és legfőképp meggyes,de most vannak a limitált karácsonyi sörök,meg még kitudja mi ...
sörrel töltött csoki :D

:)

a  bolt  hátulja :)
Volt egy szintén  mesébe illő mézeskalács&kekszes  bolt is,abban a boltban olyan illat volt......
Nagyon édes,már-már émelyítő ,de nagyon nagyon jó,álombéli süti illat  <3
A nagy mézeskalács szíveket láttam  meg először a   kirakatban,naná,hogy nem hagytuk ki...
Először anyának valót láttam meg,a kedvencét,a habcsókot,na de nem  ám picit,hanem nagyot,és nem csak sima volt,hanem volt mogyorós,pisztáciás,és persze csokis is,nagyon szép volt itt is minden,nincs más szó rá,mint a  mesékben :)


Mivel tesóm  imádja az amerikai  csoki darabos kekszet,így neki egy olyat választottunk,de az sem a megszokott méretű,hanem egy hatalmas henger :))) Nagyon nagyon jól nézett ki minden,persze végig kóstoltam volna itt is mindent,de hát így sem vagyok egy kárcsú alkat,disztingválni kellett magam :D Így csupán csak egy caramellás és egy belga keksz ízű csokikockát választottam,amit forró tejben kell majd felolvasztanom,így lesz majd a forrócsoki :) Illetve Gabim mellé tett még egy macaront is és két görbebot nyalókát Vikinek és Nekem is :)

 Egy szappan bolt volt az utolsó hely ahová betértünk,ezt a boltot már ismerjük egy másig városból,vásároltunk  is már ott,így tisztába voltunk az árakkal,nem értek meglepetések,és választottunk egymásnak egy-egy parfüm illatú szappant,aztán az eladó úr mutatta,hogy most van ilyen páros csomagjuk,amiben a szappan mellett egy tusfürdő is van,tök jó áron volt a kettő együtt,így megvettük hát azt is,mondta a bácsika,hogy  melyik milyen parfümnek az hozzáadásával készült,de nagyon sokféle volt,sok félét illatoztunk,így már nem emlékszem,hogy melyik lett a végső választás.A bolt kirakata gyönyörű volt.Szappanból torták voltak ,sütemények,és minden ínycsiklandozó dolog,legszívesebben beleharapna ebbe is az ember,mint mindenben amúgy ebben a városban.De hát a szappan az szappan,nem ehető,de az illat ,az valami egészen csodás volt a boltban.













Összességében nagyon nagyon nagyon jól  éreztük magunkat,
biztos elmegyünk még ide,mert visszahív,és mert biztos ez a város lesz az első amit ajánlani fogok bárki bármit kérdez Belgiumról.
Annyira magával ragadó,annyira szép,és annyira azt érzi az ember,hogy bárcsak abban a korban élt volna mikor nem a turizmusról  szólt a város,hanem csak a hétköznapi életét élte.
Mindenkinek,de tényleg mindenkinek csak ajánlani tudom,kicsinek,nagynak,fiatalnak,öregnek,bárkinek,aki vevő a mesékre,aki imádja a csokit,és aki szeretné megkóstolni a világ legfinomabb sült krumpliját...

Köszönöm a sorsnak,hogy e jeles alakalomból,sikerült eljutnunk Brugge-be,imádom <3
Imádom azt is,hogy  10 éve vagyunk 1 pár a Férjemmel,imádom,hogy imád,és imádom,hogy 10 éve töretlenül teljesíti kívánságaimat,legyen az csak egy ölelés otthon,vagy egy ölelés Brugge-ben <3