November 1.

Fut a világ,és futunk vele  mi is,gyorsan és sebesen,napok-hete-hónapok mennek el mellettünk,úgy,hogy sok  sok  pillanatot meg sem élünk  ,mert  ebben  a   rohanó világban megállni egy percre is,nagyon nehéz....
November első napja , a halottaink  napja,azoké akik már nem lehetnek velünk.Ezen a napon mintha megállna a világ,és leülne  kicsit megpihenni.
Tavaly november óta nem szeretem  a  novembert.Tavaly novemberben adtam volna életet a gyermekünknek ha Isten és Ő is úgy akarta volna,de nem így lett.
Ébredésem  óta érzem  a november   súlyát,pedig  nem  kellene így lennie,de  mégis  azt érzem,hogy olyan  nehéz  ,csak húz és  húz.

„Talán a legméltatlanabbul kezelt gyász a babaelvesztés gyásza. Amióta a világ világ, asszonyok ezrei veszítik el várva várt kisbabájukat a várandósság, vagy a szülés során. Ez a közös asszonyi sors azonban rejtve marad, kevés szó esik róla, és mindaddig, amíg magunk is nem válunk egy ilyen szomorú veszteség átélőjévé, nem is tudjuk, milyen csapás lehet ez egy nő életében.” 

(Singer Magdolna)

Idén  május 12-én kaptam  egy hírt,azt a  hírt,amit  sosem  vár  az ember,május 12-én,Gabim születésnapján, elment Robcsi . Robi beteg volt,de hittem és imádkoztam,és reméltem,de az Anyukája azt mondta,hogy menni akart,és Ő elengedte.Robi  volt a  minden titkom  tudója,Robi volt A Barát!!!Így búcsúztunk Tőle akkor:

A bánat eme perceiben,nincs helye szavaknak.

Imádkozom kettejük lelkéért,remélem boldogok,és  nincs fájdalmuk ott ,  ahol  most Ők vannak.
ez a dal szóljjon Nekik :'(